A Lechner, az építő géniusz című tárlaton a magyar szecesszióhoz sorolt, egyedülálló építészt látogatóbarát módon, tervek és fotók, visszaemlékezések és családi ereklyék, valamint vetítések segítségével idézik meg.
A múzeum előcsarnokának tetőtéri szerkezete (Fotó: Csudai Sándor)
A mester – bár hivatalos tanszéket nem kapott, nagyrészt az „ellendrukker” építészek nyomására, ami a hivatalos kultúrpolitikának is megfelelt – számos követőre talált, noha ő maga nem volt kifejezetten irányító típus. Műhelye tehát afféle informális iskola volt – írja Sisa a katalógusban olvasható tanulmányában. Benne olyan neves építészekkel, mint a lechneri formákat a leginkább tovább alkalmazó Baumgarten Sándor – például az Ajtósi Dürer soron álló Vakok Állami Intézete tervezője –, Komor Marcell, aki több írásban is védte a támadásoktól mesterét, és Jakab Dezső (közös irodájukban több ma is álló épület készült, jellemzően lechneri hatású, például a Rákóczi úti Palace szálloda) vagy a szintén közösen dolgozó Bálint Zoltán és Jámbor Lajos. Nem lehet kihagyni Lajta Bélát sem: a remek, de sajnálatosan fiatalon elhunyt építész a mesterét szigorúan követő, 1900 körüli pályatervektől a premodern letisztultságig jutott el rövid életében, a népi ornamentikát egészen absztrakt, geometrikus módon alkalmazva. De Vágó József, aki a mester életének utolsó éveiben tervezőtársa volt, szintén a modernizmushoz érkezett.
Sisa József úgy foglal állást, hogy mivel a szecesszió lefedi a mozgalmat, de a direkt bécsi kapcsolódása miatt mégsem sorolhatjuk be pusztán így, a sajátosan magyar ízek és egyúttal a konvenciók elvetése miatt a magyar építészeti szecesszió kifejezést javasolja.
