Fekete István és Dargay Attila kultuszfigurát teremtett Vuk, a kisróka személyében, akinek kalandjai számtalan irodalmi, képzőművészeti és filmes feldolgozást értek meg. Zenés színházi műsorban is bemutatták már a legendás mesét, még ma is rendkívüli dolog azonban, ha egy gyermekdarabban a zene és a színház a magas minőségben találkozik.
Most ilyen produkció látható a Madách Színházban Hencz György rendezésében, aki jól összeszedett történetet állított színpadra, amelynek erőssége a zene és egy-egy emlékezetes szóló, valamint duett. Pásztor Ádám Vuk szerepében meggyőző, többet visz bele az alakításba, mint az egy szombat délelőtti matinén elvárható. Telt, ívelt szólói többségében megállnák a helyüket egy nagy musicalben is. Hasonlót mondhatunk a Nyau szerepében fellépő Simon Boglárkáról, aki a háttérben sündörgő macskaként is megkerülhetetlen karaktere a műnek. Cilinderes-sétapálcás szólója Rieberger Anita és Sándor Dávid koreográfusi munkájának fénypontja, amely élénken idézi fel a revük világát, nem csak a gyerekek szórakoztatására. Kiemelkedő Tóth Angelika is Csele szerepében – duettje Pásztor Ádámmal meghatározó.
Vahur (Mező Zoltán) és Csufi (Jencski Zoltán, Németh Gábor) karaktere elbírta volna a mélyebb jellemábrázolást, hiszen a két kutya köti össze az állatvilágot az emberekkel. Már hordozzák magukban a vadászok kérlelhetetlenségét, de mégis megvan bennük valamiféle szolidaritás a többi állattal. Ezt az ellentétet aláhúzza Vahur ösztönös, indulatos karaktere és Csufi kissé esetlen, ám jópofa személyisége közötti feszültség.
A gyerekdarabok hátránya tud lenni, hogy sok rendező – így Hencz György is – belebonyolódik abba a dilemmába, hogy milyen módon tudnának szólni a családokhoz, jobban mondva a felnőttekhez is. Egyszerre fogni lepkehálóval pillangót és galambot nem könnyű – el kell tehát dönteni azt, hogy ki az elsődleges közönség. A most bemutatott Vukban előfordulnak olyan fordulatok, fogalmazásbeli megoldások, amelyek felnőttként is akadozva értelmezhetők, ezért jobb lett volna, ha a mesék egyszerű, ám következetes világában maradt volna a darab.
Segít ugyanakkor a határok közelében maradni az ötletes vetítés Dargay Attila rajzaival és N. Csathó Gizella eredeti háttérgrafikáinak alkalmazásával. Halász G. Péter díszlete is meseszerűen illeszkedik a színműbe, Weigand Lívia jelmeztervezőként pedig érdekes, eredeti megoldást alkalmaz, amikor az egyes rókakaraktereket a szereplők által viselt tarisznyával szimbolizálja.
