A Gózon Gyula Színháztól a megszokotthoz képest kissé vadabb, merészebb darabbal állt elő a társulat Ez van (Canterbury mesék) című zenés játékával, amely azonban kétségtelenül megérte a belé vetett bizalmat. Egy ősbemutató mindig azt jelenti, hogy nincsenek támpontok, nincsenek korábban elrontott kísérletek vagy megőrizendő jó ötletek – ennek ellenére a Gózon ebben a mégoly mai, és szertelen műsorban is jól vizsgázott.
Pásztor Tibor, Török Anna, Nagy Lóránt és Nagyváradi Erzsébet (Fotó: Ilovszky Béla)
Ez van címmel Horváth Péter és Mihály Tamás szerzőpáros egy nagyon emberi, mégis szórakoztató darabot hozott össze, melynek különlegessége nem merül ki annyiban, hogy egy, a megszokott keretekbe be nem illeszthető előadást teremtettek. A mű nagy értéke először is, hogy nem akar többnek látszani, mint ami. Nem mond ki újra amúgy is frázissá vált bölcsességeket, nem szenveleg, nem követel a nézőtől gyötrődő önmagába fordulást. Egy célja van, hogy nevessünk magunkon, miközben rajtunk áll, hogy észrevesszük-e a sztoriban rejlő apró kis fénypontokat, amik egy kicsit megvilágítják azt, hol is rontjuk el újra meg újra az életünket. Erre utal például Belzebúb (Nagy Lóránt alakítja) megjegyzése is: „Mióta egyesült fél Európa és a pokol is csatlakozott hozzá, az emberi jogok miatt már csak azt vihetik az alvilágba, aki kifejezetten kéri.”
A darab rámutat egy színházelméleti kérdésre is: a drámai erő nem vész el, sőt, sokszor csak erősödik attól, ha nem direkt módon, széles gesztusokkal, könnyektől szétfolyt sminkkel, ordítozással és rángatózással hívják fel a néző figyelmét arra, hogy most valami rossz történik. Jól összeszedett, világos gondolatmenet, erőlködésmentes megvalósítás jellemzi a színművet.
A darab tizennyolc éves korhatára ne ijesszen meg senkit. Gyerekeknek valóban nem ajánlott – részben a pörgős, különböző utalásokkal teli történet miatt sem. Ugyanakkor a mű egyáltalán nem az a tipikus, csakis egy rétegközönséget megszólító felnőtt-darab. Összességében kellemes meglepetés, amellyel a Gózon Gyula Színház bizonyítja, hogy jó zenés darabot nem csak nagy színházak képesek összehozni. Adott itt kilenc remek színész, rengeteg játék, zene és humor, amelyek egyvelege őszintén megfogja a nézőt. Ennek titka részben az is, hogy a színpadon látható csapat minden tagja nem csak egyszerűen hozza az elvárható szakmai szintet, hanem hozzáad egy olyan pluszt, ami az egyes figurákat önmagukban is szerethetővé teszi, még ha éppen a rossz oldalon állnak is.
Hangsúlyos része volt a munkafolyamatnak, hogy ha már zenés darab, akkor hallgatható zene is legyen hozzá – Mihály Tamás valóban jól bánt a történet adta lehetőségekkel, a darabhoz illő, hangulatfestő zenét komponált, a különböző karakterű dalokkal, énekekkel. Horváth Péter dalszövegei pedig nem szűkölködnek a fanyar humorban („Miért halok meg, ha újra születek, úgy kihagynám ezt a kényszerszünetet.”), és a kettő együtt nagyon jól működik. Ennek egyik legjobb példája az Ez van című zenés betét, amely a színmű jól sikerült, erőteljes indítása. Egy zenés darab esetében szinte a legfontosabb pont a kezdet: ha az gyenge, erőtlen, akkor magát az előadást sem lehet általában olvadáspont fölé vinni. Ellenkező esetben, egy robbanékony, energikus indítással hamar elérhető a forráspont, amely után igazi katarzist élhet át a néző. Ehhez hozzásegíti az a megoldás is, hogy az alkotók partnernek tekintik, amelyet azzal érzékeltetnek, hogy több helyen humoros kiszólásokkal, a nézők megszólításával színesítik a műsort.
Nagy Viktor rendező tehát érdekes kísérletbe fogott, amely meg is hozta a várva várt eredményt. Ezzel egy időben azonban arra is rámutatott, hogy ötlet és megfelelő kidolgozás nélkül nem lehet jó színházat csinálni. Ha viszont ezek megvannak, akkor bármilyen legyen is a mű, abban a koordináta-rendszerben, amelyben megszületett, el fogja nyerni értelmét, és szeretni fogja a közönség.
