A sajtóban a napokban hullámokat kavart a Lánchíd tervezett rekonstrukciójának és ezzel együtt a járdaszélesítésnek a híre. A műemlék ma egyáltalán nem az eredeti, 1849-es formáját mutatja, így kétséges, mit is védünk valójában, mégis felmerült, hogy szabad-e hozzányúlni. Utánajártunk, hogy az elmúlt másfél száz évben mi változott az ikonikus építményen.
A műemlékes szemlélet és a közlekedéstervezési, tágabban építészi hozzáállás közti jelentős különbség ismét felszínre került a napokban. A Heti Válasz megszellőztette, hogy a Budapesti Közlekedési Központ tervbe vette a Lánchíd járdájának szélesítését, ezzel veszélyeztetve a világörökségi Budapest-látkép markáns részét, kiemelt, ikonikus műemlékünket. A hírt több portál, blog átvette ilyen-olyan kommentárral, a központ pedig sietett leszögezni, hogy egyelőre az amúgy vitathatatlanul szükséges teljes hídrekonstrukció tervezése zajlik, az esetleges járdabővítés pusztán felvetés, vizsgálat tárgya, és arra a megnövekedett gyalogosforgalom miatt volna szükség.
A reformkor szimbóluma, az építő, kezdeményező szellem jelképe lett Széchenyi István és a tervező Adam Clark 1849-re megvalósult álma – amellett, hogy egyébként is kecses, remek arányú híd, érthető hát, hogy Budapest egyik jelképévé vált.
Azonban talán fontos szempont e tárgyban az, hogy amit ma Lánchídként joggal tisztelünk, egészen másképp néz ki, mint megépítése idején.
Amint erről a rekonstrukció tervezésével megbízott, a Főmterv által vezetett konzorcium idei beszámolója is írja, a híd gyengeségei az átadás után néhány éven belül megmutatkoztak. Az öntvényszerkezet nem volt elég rugalmas, teherbírását, amely nem volt elégtelen, a folyamatosan növekvő forgalom kikezdte, olyan lengéseket, rezgéseket és töréseket produkált, amelyek nyugtalanítók voltak. A (mai nevén) Szabadság híd és az Erzsébet híd megépülte után kezdték el tervezni a lezárással járó felújítást. Végül 1913 és 1915 között a neves Kherndl Antal vizsgálatai és statikai számításai, Beke József és Gállik István tervei alapján hajtották végre a teljes átépítést. Ennek során alakult ki a híd ma ismert képe.
Ugyanis eredetileg a kettős láncsor karcsúbb volt: száz éve azonban kétszer olyan hosszú szemekből álló, jóval vastagabb és szélesebb lánckötegeket építettek be. A kétszer hosszabb láncok miatt a függesztőrudak (az érthetőség kedvéért: ezek a láncokról „lelógó” függőleges rudak) ritkábban követik egymást az eredetihez képest. A Főmterv dokumentumából kiderül az is: mivel gyakorlatilag nem volt „rendes” merevítő tartója a hídnak, ezért száz éve ezt is beépítették. Ekkor született meg a ma látható robusztus, kettős acélszerkezet a járda és az útpálya között. Az eredeti hídon pusztán egy filigrán, kettős korlátsor választotta el ezeket fából és öntvényből – amint a járda korlátjai is ebből készültek eredetileg, ám andráskeresztes formájuk megőrzése mellett utóbbiakat is öntvényre cserélték. A két járdát is kiszélesítették, az eredeti 1,8 méter széles szerkezetek 2,2 méteresre híztak.
További arculatbeli változást hozott a második világháború utáni újjáépítés: ekkor, hogy a buszok jobban elférjenek, a két kapuzat belső szélességét az útpálya síkjában megnövelték egy méterrel, felfelé keskenyedővé alakítva az addig függőleges falú nyílást – volt is vita ebből, de később mindenki megnyugodott, hiszen érdemben nem változott a híd képe.
Ezek fényében pedig, ami a járda újabb szélesítését illeti, valóban kérdés, hogy a most elképzelt nyolcvan centiméteres bővítés mennyire változtatná meg ismét az arányokat (a Főmterv-dokumentumban az áll, hogy felmerült az 1,8 méternyi szélesítés is, ekkor kerékpárút is elférne a járdán, de ezt a tervezők statikai és műemlékvédelmi szempontból elvetették).
Nem tudjuk, hogy eszébe jutott-e valakinek a kisebb, negyven-ötven centiméteres bővítés, ez esetben lehetséges, hogy az arányok csupán észrevehetetlenül változnának meg.
Látható tehát, hogy bár a Lánchíd szimbolikus ereje változatlan, arányai egészen mások 1915 óta, mint megépültekor. A műemlékvédelemben vissza-visszatérő kérdés, hogy mely állapotot konzerváljuk, állítjuk helyre, és milyen, a jelen igényeknek megfelelő átalakítás engedhető meg – az ígért szakmai-társadalmi vita talán elhozza a Lánchíd körüli kérdések megoldását is, bár a műemléki tervtanács bármilyen járdahizlalást egyértelműen elutasít az idén.
