Szerdán tizennyolcadik alkalommal indul a székesfehérvári Fezen, ahol mások mellett fellép a The Final Countdown című gigaslágerével világhírűvé vált svéd Europe, a Téglás Zoltán által vezetett kaliforniai punk-rock banda, az Ignite, a Nightwish egykori énekesnője, Tarja Turunen és az amerikai heavy-metal formáció, a Skid Row. A rendezvény azonban nem csupán a rockzene rajongók számára fontos esemény, hanem a város turisztikai életében is. Kovács Antal főszervezővel egyebek mellett a tematikus gitárzenei fesztiválok helyzetéről, a szervezői munka megváltozásáról és az együttesek kiválasztásáról beszélgettünk.
Kovács Antal (Forrás: Fezen)
– Az idén elmaradt Hegyalja fesztiválnak köszönhetően, a szokásosnál nagyobb érdeklődésre számítanak?
– A Hegyalja fesztivállal évek óta szoros barátságban vagyunk, közös bérletakciókat szerveztünk, s egymást reklámoztuk a rendezvények alkalmával, így nem gondolom, hogy annak elmaradása befolyásolná a Fezen közönségszámát. Ugyanakkor valamiféle hiányt nyilvánvalóan pótolni fogunk, hiszen sok a korosztályos és stílusbeli hasonlóság.
– Magyarországon a legtöbb fesztivál a Sziget modelljét követi, és igyekszik minden stílust felsorakoztatni. Mi lehet az oka, hogy itthon kisebb az igény a tematikus rockfesztiválokra, szemben mondjuk Németországgal, Ausztriával vagy Csehországgal?
– Nem tudom, miért van kisebb igény, illetve nem is vagyok biztos benne, hogy így van. Egyrészt vannak tisztán műfaji fesztiválok, mint a Rockmaraton vagy a RockPart, másrészt nyilván más nézőszámokkal dolgoznak ezek a rendezvények, mint a több stílust felvonultató fesztiválok, és talán nem is olyan divatos jelenleg a rockzene, bár úgy látom, hogy a tendencia ismét kezd megváltozni. Az egyébként, hogy egy fesztivál divatos szóval multikulturális, és a klasszikus rocktól a technóig mindent felvonultat, nem hazai találmány, itthon elsősorban a Sziget kezdte el követni, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az ottani közönség már nem is elsősorban magyar. Egyébként mi is próbálkoztunk különböző irányzatokat bevinni a fesztiválra, voltak korábban techno- és világzenei fellépőink is, és igazán csak az elmúlt egy évben tisztult le a programstruktúra, hogy ötven százalékban rock- és metálelőadókat, ötven százalékban pedig alternatív zenekarokat hívunk.
– Mi alapján választják ki a fellépőket?
– Figyelünk arra, hogy olyan előadókat hívjunk meg, akik nincsenek más fesztiválon, illetve van egyfajta kuriozitásuk. Például nem hívjuk meg feltétlenül minden évben, sőt minden második évben sem Ákost, hogy amikor fellép, akkor az megmaradjon különleges eseménynek. Szerintem a többi hasonló rendezvénynek is ezt kellene tennie, és nem minden évben elhívni a hazai nevek közül prémiumnak számító olyan együtteseket, mint a Tankcsapda vagy a Quimby, mert olyan gázsijuk van, amelyet nehéz kigazdálkodni, és nem is érdemes, ha nincs éppen különösebb aktualitásuk, hiszen ezzel csak elvész a különlegességük. Ezért is próbálunk évről évre nyitni a külföldi együttesek felé, s azokat igyekszünk megszerezni, amelyek helyi szinten, Székesfehérvár életében izgalmasak lehetnek: az például önmagában nem egy hatalmas dolog, hogy fellép itthon a Deep Purple, hiszen számtalanszor koncertezett már Magyarországon, de az, hogy a mi rendezvényünkön, a fehérvári MÁV-pályán teszi ezt, már hatalmas dolog, mind a fesztivál, mind a város életében. És azt gondolom, hogy ugyanilyen jelentőségű az idei Europe-koncert is. Egyébként egyrészt nyilván saját ízlésünk szerint válogatunk, másrészt az imázsépítő nevekre koncentrálunk a rock és metál műfaján belül, nem feltétlenül az aktuális trendeknek próbálunk megfelelni.
– Szembetűnő, hogy a rendezvényen soha nem találkozni frissen befutott együttesekkel, pedig egy Enter Shikari vagy egy Asking Alexandria nem is drágább, mint az önök által leszervezett előadók. Céljuk az idősebb közönséget megszólítani?
– Ez azért is van így, mert az említett együtteseket elhívják más rendezvények, mi meg olyanokat próbálunk leszervezni, amelyeket csak nálunk lehet megtekinteni. Ott van például a Slayer, amelyet az elmúlt három évben a Hegyalja kétszer is elsütött, és emellett volt egy önálló koncertje is, szóval, bármennyire szeretjük, nem lenne értelme felléptetnünk. A Fezennek, úgy gondolom, megvan a maga kialakult arculata, és az országban a legszélesebb korosztályt megszólító rendezvény, ahol a tizenhat évesektől a nagypapa korú közönségig mindenki megtalálható, s próbálunk olyan előadókat szervezni, akik nagy múlttal rendelkeznek. Szeretem az Enter Shikarit vagy az Asking Alexandriát, de az én felfogásom szerint ők még túl sokat nem tettek le az asztalra, sokkal nagyobb húzás számomra egy Europe vagy egy Deep Purple.
– Tervezik a növekedést, és emeltebb bérletárak mellett még több nagy együttest meghívni?
– A Fezennek kötelessége nőni mindenképpen, ugyanakkor nem szeretném emelni a jegyárakat, hiszen az önkormányzattal megállapodásunk van: ők támogatnak minket anyagi és számtalan más szempontból, cserébe csupán annyit várnak el, hogy tartsuk minél lejjebb a jegyárakat, mert turizmus tekintetében nagyon fontos a rendezvény, és nyilván az emberek pénztárcája a legnagyobb szűrő a fesztiválválasztáskor. A terület nagyságát egyelőre alig tudjuk növelni, így a közönséglétszámban sem érhetünk el túl nagy áttörést, 2017-18-ra talán felépül egy rendezvénycsarnok, ahová átköltözhetünk, de ez jelenleg csak utópia, egyelőre a MÁV-pályában gondolkozunk.
– Az idén tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a fesztivált. Mennyiben változott meg a rendezvényszervezés műfaja az elmúlt években?
– Radikálisan: azt a külföldi modellt másolta le a Sziget és aztán más hazai fesztiválok is, hogy egy hasonló rendezvény nem csupán arról szól, hogy építünk két színpadot, felrakunk rá öt-tíz zenekart, és nesze nektek, fesztivál van, hanem elég sokat kell költeni például infrastruktúrára, kontrolálni kell az időjárási tényezőket, hogyha esik, ne kelljen elmerülni a sárban, ha pedig hőség van, ne nyelje mindenki a port. A Fezen esetében is a költségvetésnek csupán egyharmadát jelentik a fellépti díjak, az összes többit a fejlesztések és installációk teszik ki, és míg régebben egy-két hónap alatt megszerveztük a rendezvényt, ma már ez egész éves munka.
– És a csaknem két évtizedes múlt mennyiben könnyítette meg a külföldi előadók szerződtetését?
– Csupán 2007-ben kezdtünk el nemzetközi nevekkel foglalkozni, és ami leginkább megalapozta a külföldi hírnevünket, az a 2011-es Dream Theatre volt, valamint a tavalyi Deep Purple. Azóta már fent vagyunk a fesztiváltérképen, ha nem is a rangsor tetején. Ez egyébként nyilván hátránnyal is jár, mert ha azt látják, hogy meg tudunk vásárolni ilyen kaliberű neveket, és azokat maradéktalanul ki is tudjuk szolgálni, akkor a nemzetközi ügynökségek igényei is megnőnek, és nehezebb már eljátszani azt, hogy egy kis magyar fesztivál vagyunk, amelyet tessék a tenyerükön hordozni. Másrészt ez persze természetesen büszkeséggel is tölt el minket.
