Külföld

Washington fokozhatja a harcot

Sok ezer biankó útlevél jutott a terroristák kezére Szíriában és Irakban

Egyre több kritikát kap a szí­riai ellenzéki megállapodás, miközben diplomáciai források figyelmeztetnek a terroristák által hamisított útlevelekre.

Miután John Kerry amerikai külügyminiszter közölte, vannak „kibogozásra váró csomók” a szíriai ellenzéki csoportok csütörtöki rijádi megállapodásában, Szergej Lavrov orosz külügyér pedig a Nyugat hatalmas hibájáról beszélt, újabb kritikákat kapott a Damaszkusszal való tárgyalások menetéről szóló alku. Az orosz külügyminisztérium bírálta a béketárgyalások szíriai résztvevőit, azzal érvelve, hogy azokon nem képviselteti magát az összes ellenzéki csoport, a jelenlévők mégis jogot formálnak arra, hogy a szíriai ellenzék egészét képviseljék. Moszkva számára elfogadhatatlanok az ilyen módon jóváhagyott javaslatok – hangsúlyozták.

Oroszországot valószínűleg nem a terrorszervezetként számon tartott an-Nuszra Front hiánya zavarta, ugyanakkor szombaton a szélsőséges csoport is kritikát fogalmazott meg. Az al-Kaidához kötődő csoport árulásnak minősítette a keretmegállapodást.

A Reuters eközben diplomá­ciai forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy kitöltetlen, eredeti szí­riai, illetve iraki útlevelek ezreinek veszett nyoma az iszlamista szélsőségesek – mint az Iszlám Állam vagy éppen az an-Nuszra – által ellenőrzött területeken. Tízezer szíriai és ötezer iraki biankó útlevélről van szó, amelyet bárki nevére ki lehet állítani, megkönnyítve ezzel a terroristák beszivárgását Európába, vagy enyhébb esetben azt, hogy más arab területről származó migránsok szíriainak vagy irakinak adják ki magukat a menekültstátusz reményében. Amióta a nyugat-balkáni útvonal országai sorra bejelentették, hogy csak szí­riai, iraki és afganisztáni menekülteket engednek át, még nagyobb lett a kereslet a hamis útlevelekre.

„További lépéseket tervezünk abból a célból, hogy stratégiánkat megvalósítsuk, és mielőbb győzelmet arassunk az Iszlám Állam felett” – jelentette ki washingtoni idő szerint péntek este Ashton Carter amerikai védelmi miniszter.

A tárcavezető nem árult el részleteket arról, hogy miben nyilvánul meg a harc fokozása.