Külföld
Védekeznek a belga hatóságok
Merényleteket terveztek több párizsi helyszínen
Párizsi létesítmények tucatja ellen tervezett merényletsorozatot december elsejére a hétvégén leleplezett terrorkommandó – közölték csütörtökön rendőrségi források. A Marseille-ben és Strasbourgban vasárnap előállított hét gyanúsított közül kettőt szabadon engedtek, öt másik őrizetbe vételét pedig meghosszabbították a hatóságok, kihallgatásuk jelenleg is tart. Célpontjaikat az interneten választották ki, szerepelt közöttük a francia bűnügyi rendőrség párizsi központja, a karácsonyi vásár a Champs-Élysées sugárúton, a Párizshoz közeli Disneyland park, kávéházi teraszok a főváros északkeleti negyedeiben, egy párizsi metrómegálló, valamint vallási helyek. Bernard Cazeneuve belügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy a vasárnapi hatósági akcióval sikerült elejét venni az ország ellen régóta tervezett terrortámadásnak. A tájékoztatás szerint a kézre kerített hét gyanúsított huszonkilenc és harminchét év közötti francia, marokkói és afgán állampolgár.
Az egyik marokkói férfira egy partnerország hívta fel a figyelmet, a többiek viszont ismeretlenek voltak a hírszerzés előtt. A Marseille-ben előállított két férfit kedden szabadon engedték. A többiek, eredetileg kilencvenhat órás őrizetbe vételét csütörtökre virradó éjjel hosszabbították meg. Erre a maximálisan száznegyvennégy órára szóló meghosszabbításra, azaz hatnapos kihallgatásra csak abban az esetben van lehetőség, ha a nyomozók azonnali terrortámadástól tartanak, illetve akkor, ha a nyomozás nemzetközi együttműködést igényel.
Az ügyben indított nyomozás keretében június 14-én már két francia állampolgárt őrizetbe vett a rendőrség. Azzal gyanúsítják őket, hogy ők finanszírozták a most leplezett csoport terrorista tevékenységét, ami közvetlen kapcsolatban állt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szíriai vezetőivel. A feltételezett kommandóba sikerült a francia titkosszolgálatoknak beépülniük, és egy hamis fegyvereladási akcióval csapdába csalni a gyanúsítottakat – értesült a Le Figaro című napilap, amely úgy tudja, hogy a Strasbourgban előállított francia gyanúsítottak közül ketten 2015-ben Szíriában jártak, de erről a hatóságok csak a letartóztatásukat követően szereztek tudomást. A gyanúsítottaknál tartott házkutatások alkalmával a hatóságok dzsihadista propagandaanyagot és fegyvereket találtak. Nyomozói körökből származó információk szerint idén már csaknem húsz terrortámadást hiúsítottak meg, és terrorszervezetekkel való kapcsolatok miatt 418 embert állítottak elő Franciaországban.
Eközben a La Libre Belgique belga napilap arról írt, hogy Belgiumban továbbfejlesztik a sürgősségi segélyhívó és biztonsági szolgáltatások hálózatát, és erre a célra az illetékes hatóságok 117 millió eurós támogatást irányoztak elő a következő évekre.