Külföld
Változhat a német–török kapcsolat
A Bundestag kimondta, népirtást követtek el az oszmánok az örmények ellen egy évszázada – Ankara óva intett ettől a döntéstől

Közös indítványban javasolták a Bundestagban a német kormánypártok – a CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata SPD –, valamint az ellenzéki Zöldek, hogy minősítsék népirtásnak az egykori Oszmán Birodalomban 101 éve történt örményellenes mészárlást. Az indítványt tegnap elsöprő többséggel, egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett fogadták el. A vitában hangsúlyozták, hogy a Bundestag nem akarja felelősségre vonni a mai Törökországot a múltban elkövetett bűnökért, célja az örmény–török megbékélés ügyének előmozdítása, amelyben viszont van felelőssége a mai Törökországnak. Többen is elfogadhatatlannak mondták, hogy török részről megpróbáltak nyomást gyakorolni a német parlamenti képviselőkre.
Az elfogadott határozat szerint az Oszmán Birodalomban 1915. április 24-én az ifjútörök kormány utasítására megkezdett tervszerű üldöztetés és megsemmisítés több mint egymillió örmény nemzetiségű áldozatának sorsa „példaszerűen mutatja meg a tömegpusztítások, etnikai tisztogatások, népcsoportok elűzése és bizony a népirtások” 20. századi történetét.
A határozatban rámutatnak arra, hogy a Német Császárságnak – az Oszmán Birodalom legfőbb szövetségesének – „szégyenletes szerepe” volt a történtekben, diplomatái révén voltak értesülései a népirtásról, mégsem tett semmit „ezeknek az emberiesség elleni bűntetteknek” a megakadályozásáért. A Bundestag megemlékezése a 101 éve kezdődött népirtásra az örmény nép, „a világ legősibb keresztény népe iránti különleges tisztelet” kifejeződése is – áll a határozatban.
Hivatalos elfoglaltsága miatt Angela Merkel kancellár nem vett részt a szavazáson, de a CDU/CSU-frakció keddi próbaszavazásán igennel voksolt. Hivatalos elfoglaltsága miatt távol maradt Sigmar Gabriel alkancellár, az SPD elnöke és a szociáldemokrata külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier.
Törökország, mint az egykori Oszmán Birodalom utódállama következetesen visszautasítja, hogy a körülbelül másfél millió örmény megölését népirtásnak nevezzék. Ankara szerint nem folyt szervezett hadjárat az örmények kiirtására, s nincs bizonyíték arra, hogy létezett az örmények kiirtását elrendelő parancs az Oszmán Birodalom vezetésétől. Binali Yildirim török kormányfő a szavazás előtti napon még reményét fejezte ki, hogy a Bundestag végül nem fogadja el az indítványt. A politikus szerint Berlin „értelmetlen, üres lépése” ártana a két ország kapcsolatainak, de azért még nem jelentené „a világ végét”. Mint kifejtette: az első világháború alatt más társadalmakban, más országokban is „történtek hasonló esetek”. Törökország múltját nem helyes a politika eszközeként használni, annak felgöngyölítése a történészek feladata – hangsúlyozta. Yildirim tegnap már nyomatékosította: Törökország soha nem fogadja el a Bundestag döntését. „Nincs a múltunkban semmi, ami miatt szemlesütve kellene szégyenkeznünk”
– szögezte le Yildirim. A kormányfő a német törvényhozás „hibás” döntéséért a „rasszista örmény lobbit” tette felelőssé. Recep Tayyip Erdogan török államfő élőben közvetített beszéde szerint a berlini döntés komoly hatással lesz a két ország kapcsolatára. Azt mondta, a török kormány hamarosan megvitatja, milyen lépésekkel válaszoljon a berlini döntésre.
Röviden. A jereváni külügyminiszter üdvözölte a berlini határozatot
- Törökország bekérette külügyminisztériumába az ankarai német ügyvivőt, és konzultációra hazarendelte berlini nagykövetét a Bundestag tegnapi döntését követően.
- Numan Kurtulmus török kormányfő-helyettes és a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szóvivője kijelentette: Ankara történelmi hibának tartja a Bundestag határozatának elfogadását. A politikus szerint a határozat „torz” állítások során alapul. A mészárlás kérdését nem a politikusoknak, hanem a történészeknek kellene tisztázniuk – tette hozzá.
- Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Bundestag döntése után úgy nyilatkozott, hogy a „felelőtlen és alaptalan” döntések semmiképpen nem fedik el Németország saját „sötét történelmét”.
-Örményország üdvözli a német Bundestag határozatát a népirtásról, amelyet örmények és más keresztény népek ellen követtek el – jelentette ki Edvard Nalbandján külügyminiszter. Az ankarai külügyi tárca közleménye szerint a határozattal Németország nemcsak az örmények ellen elkövetett népirtás nemzetközi elismeréséhez és megítéléséhez tett fontos hozzájárulást, hanem az emberiség népirtások s az emberiesség elleni bűncselekmények megelőzésére irányuló közös harcához is. „A nemzetközi közösség százegy éve várja, hogy Törökország szembenézzen saját történelmével” – tette hozzá Nalbandján.
- A török média tegnap arról írt, hogy a négy török parlamenti párt arra készül, hogy közös nyilatkozatban ítélje el a berlini döntést.
