Külföld

Új tanácsadója lesz Junckernek

Barnier tavaly szerette volna elnyeri az EP elnöki posztját

Korábbi kihívóját nevezte ki különleges tanácsadójának Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Michel Barnier az európai védelem- és biztonságpolitika kérdéseiben nyújt segítséget a bizottságnak.

 Barnier 1999 és 2004 között regionális politikáért felelős biztos volt a Romano Prodi vezette Európai Bizottságban, José Manuel Barroso második elnöksége idején pedig a belső piacot és a pénzügyi szolgáltatásokat felügyelte uniós biztosként. Két brüsszeli megbízatása között egy éven át Franciaország külügyminisztere is volt.

Michel Barnier tavaly, az európai parlamenti választás előtti kampányidőszakban egyike volt azoknak a politikusoknak, akik meg szerették volna szerezni az Európai Néppárt jelöltségét az Európai Bizottság elnöki posztjára. A párt végül dublini kongresszusán Junckert választotta. Barnier mellett a korábbi lett miniszterelnök, Valdis Dombrovskis is indult a jelöltségért. Ő most a brüsszeli testület euróért és társadalmi párbeszédért felelős alelnöke.A bizottság közleménye emellett azt emeli ki, hogy a végül népszavazáson elbukott uniós alkotmányt szövegező konvent elnökségének tagjaként a védelmi munkacsoport munkáját irányította, valamint az első Barroso-bizottság munkáját is segítette különleges tanácsadóként, az uniós polgári védelem témakörében, valamint részt vett annak a munkacsoportnak a vezetésében is, amely az uniós védelmi piac integrációjára tett javaslatot.
A bizottság közleményéből kiderül: Barnier részmunkaidőben látja el a tanácsadói feladatokat, és szolgálataiért fizetésben nem részesül.