Külföld
Tömeges török légitámadás a kurdok ellen
A török hatóságok vizsgálatot indítottak a kurdbarát HDP vezetője ellen
A rendkívül heves támadásban mintegy harminc F-16-os típusú harci repülőgép vett részt. Az akciót azért indították, mert a kurd fegyveresek hajnalban megtámadták a hadsereg egyik konvoját, és a hivatalos tájékoztatás szerint megöltek három katonát.
Azonnal "pilóta nélküli repülőgépeket, helikoptereket és különleges egységeket vezényeltek a rajtaütés helyszínére" - tudatta közleményében a hadsereg.
A Kurdisztáni Munkáspárt a múlt héten felmondta a 2013-ban kihirdetett tűzszünetet, miközben a török kormány is bejelentette, hogy a hadsereg fegyverletételre fogja kényszeríteni a kurd lázadókat.
Ankara politikai oldalról is offenzívába kezdett: a hatóságok a "közrend veszélyeztetése" és "erőszakra való felbujtás" miatt vizsgálatot indítottak a közelmúltbeli parlamenti választások egyik nyertesének számító kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) elnöke ellen.
A vádak szerint az ellenzéki vezető "provokálta és felfegyverezte" a tüntetőket az ország délkeleti részében tavaly kirobbant demonstrációk során. Több tucatnyian meghaltak októberben azokban a tüntetésekben, amelyek azért robbantak ki, mert Ankara nem volt hajlandó beavatkozni az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista csoport fegyvereseivel szemben, hogy megakadályozza Kobani észak-szíriai kurd város elestét.
A török hatóságok vizsgálatot indítottak a kurdbarát HDP vezetője ellen
A török jogi hatóságok a "közrend veszélyeztetése" és "erőszakra való felbujtás" miatt csütörtökön vizsgálatot indítottak a közelmúltbeli parlamenti választások egyik nyertesének számító kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) elnöke ellen - jelentette az Anadolu állami hírügynökség.
A legfőbb ügyészségnek a többségében kurd lakosságú Diyarbakir tartományban működő irodája vizsgálatot indított Selahattin Demirtas ellen, akit Recep Tayyip Erdogan török elnök azzal vádol, hogy kapcsolatban áll a kurd lázadókkal.
A vádak szerint az ellenzéki vezető "provokálta és felfegyverezte" a tüntetőket az ország délkeleti részében tavaly kirobbant demonstrációk során. Több tucatnyian meghaltak októberben azokban a tüntetésekben, amelyek azért robbantak ki, mert Ankara nem volt hajlandó beavatkozni az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista csoport fegyvereseivel szemben, hogy megakadályozza Kobani észak-szíriai kurd város elestét.
Ha bűnösnek találják, az ellenzéki vezetőre akár 24 éves börtönbüntetést is kiszabhatnak - közölte a helyi média.
A Népi Demokratikus Párt a júniusi törvényhozási választások egyik legnagyobb nyertesének számít, a kurdbarát párt közel 13 százalékot szerzett, és ezzel először jutott be a parlamentbe. A sikeres választási szereplés óta egyre gyakoribbá váltak a Demirtas elleni támadások Erdogan részéről, aki a terrorizmus támogatásával vádolja a HDP vezetőjét.
A török államfő a hét elején arra sürgette a parlamenti képviselőket, hogy vonják meg a fegyveres csoportokhoz kötődő politikusok mentelmi jogát.
Demirtas az AFP francia hírügynökségnek adott csütörtöki interjújában arról beszélt, hogy az IÁ elleni török légicsapások fő célja nem a dzsihadisták legyőzése, hanem egy észak-szíriai kurd entitás létrehozásának megakadályozása. Elmondása szerint a légi hadjárat Erdogan személyes céljait és a róla külföldön kialakult kép javítását szolgálja. Az ellenzéki vezető emellett leszögezte, a HDP nem a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű kurd lázadószervezet politikai szárnya.
