Külföld

Több muzulmán állam felháborodott a pilóta megégetése miatt

Iszonyatos bűnnek, gyalázatos bűntettnek, elvetemült aljasságnak nevezik a kivégzést

 Muzulmán országok egész sora adott hangot szerdán felháborodásának amiatt, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet elevenen elégetett egy foglyul ejtett jordániai pilótát.

Szalman bin Abdel-Azíz, Szaúd-Arábia királya iszonyatos bűnnek bélyegezte a kivégzést, amely (mint mondta) ellentétes az iszlám vallás türelmével. A sivatagi királyság uralkodója egyúttal részvétét fejezte ki Jordánia népének és királyának, II. Abdalláhnak. 
Jordánia és Szaúd-Arábia egyaránt tagjai annak a nemzetközi katonai szövetségnek, amely az Egyesült Államok vezetésével légi támadásokat intéz az IÁ állásai ellen.
Az Egyesült Arab Emírségek (amely szintén  tagja a szövetségnek) külügyminiszterén keresztül szigorú szavakkal ostorozta az IÁ brutális tettét, azt gyalázatosnak, szégyenletesnek bélyegezte.
Katar (amely otthont ad a szövetség parancsnokságának) ugyancsak külügyminiszterével tolmácsolta a világnak felháborodását: bűntettnek, az iszlám hit türelemre intő tanai, az emberi értékek és a nemzetközi normák ellen valónak minősítette a kivégzést. 
Kuvait emírje elvetemült aljasságnak mondta a tettet.
A túlnyomórészt muzulmánok lakta Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdogan olyan barbárságnak  bélyegezte a kivégzést, amelynek nincs helye az iszlámban. "Ilyesmi nem szerepel vallásunkban... és semmi köze az iszlámhoz" - mondta Erdogan.
Irán embertelennek, az iszlám tanításait sértőnek ítélte a kivégzést.     
Japán miniszterelnöke, Abe Sindzó is hangot adott felháborodásának, már csak azért is, mert kormányának nem sikerült megakadályoznia, hogy az IÁ két japán állampolgárt lefejezzen. Abe borzalmasnak és rendkívül felháborítónak mondta a jordániai pilóta tűzhalálát.    "Sohasem engedhetünk a terrorizmusnak" - fogalmazott nyilatkozatában.