Külföld
„Több kapocsra van szükség”
Az aradi vértanúkra emlékezett Semjén Zsolt

A történelmi múlt nem szakítható el a jelentől és a jövő útkeresésétől - jelentette ki tegnap Semjén Zsolt az aradi vesztőhelyen tartott beszédében. A miniszterelnök-helyettes szerint minél több összekötő kapocsra van szükség a 450 kilométeres, magyar–román közös határszakaszon, ezért szorgalmazta, hogy a tíz, már megépült közúti határátkelőt mihamarabb adja át a román fél a forgalomnak.
Mint kiemelte, természetellenesek és kontraproduktívak a politikai villongások, hiába vannak utak a két ország között, ha nincs szellemi nyitottság az autonómia, a nyelvi jogok biztosítása és a szimbólumok tiszteletben tartása iránt. Emlékeztetett: a magyar-román együttélés 2012-ig bizalmi alapú és eredményes volt, az együttműködést azonban az utóbbi években politikai szinten elutasították, az utóbbi hetekben pedig „minősíthetetlen stílusú támadások” érték Magyarországot. Ennek ellenére Budapest továbbra is nyitott arra, hogy a két ország minél több szálon legyen összekötve - tette hozzá. Ennek jó példája az lenne, ha az osztrák és szlovák határhoz hasonlóan „minél több határátkelő pont nyitna lehetőséget a mindennapi kapcsolatokra, hiszen csak így képzelhető el gazdasági együttműködés, és minél szabadabb és szorosabb kapcsolat az emberek között”.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szövetségi elnöke ünnepi beszédében kiemelte: a szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté. „Nem lehet egy nép szabad, amíg a vele élő más népek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak” - fogalmazott. Az ünnepi beszédek után közös imádkozás és a koszorúk elhelyezése következett.
Százhatvanhat éve, 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtisztjét, Budapesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.
