Külföld

Több halálos ítélet, kevesebb kivégzés

Az Amnesty International szerint nincs arra bizonyíték, hogy a legsúlyosabb büntetés egyúttal a legelrettentőbb lenne

Ugrásszerűen nőtt tavaly a világszerte újonnan kihirdetett halálos ítéletek száma, ugyanakkor kevesebb kivégzést hajtottak végre, mint egy évvel korábban – áll az Amnesty International (AI) tegnap Londonban kiadott éves világjelentésben.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezete, amely évtizedek óta küzd a halálbüntetés globális eltörléséért, idei összefoglalójában kimutatta, hogy Kínát nem számítva – ahol több elítéltet végeztek ki, mint a világ többi országában együtt – tavaly 607 halálos ítéletet hajtottak végre, 22 százalékkal kevesebbet, mint 2013-ban, amikor az AI adatai szerint legalább 778 kivégzés történt. A kihirdetett új halálos ítéletek száma ugyanakkor ennél kiugróan nagyobb mértékben, 28 százalékkal legalább 2466-ra emelkedett az egy évvel korábbi 1925-ről. A jelentés szerint az emelkedés elsősorban az új egyiptomi rezsim és Nigéria bíróságai által tömegesen hozott halálos ítéletek eredménye.


Az AI úgy véli, Kínában továbbra is ezreket ítélnek halálra és végeznek ki évente, de a kormány államtitokként kezeli az erről szóló adatokat, ezért lehetetlen meghatározni a valós számokat. Kína mellett a legtöbb halálos ítéletet végrehajtó öt ország közé tartozik Irán, ahol a hatóságok tavaly hivatalosan 289 kivégzést jelentettek be, de legalább 454 továbbiról nem adtak számot. A második helyre Szaúd-Arábia került legalább kilencven kivégzéssel, utána Irak és az Egyesült Államok következik hatvan, valamint harmincöt végrehajtással. A kivégzési módszerek skálája a lefejezéstől az akasztáson és a méreginjekción át a kivégzőosztagok alkalmazásig terjedt.

Világszerte 19 094 halálra ítélt ült siralomházban 2014 végén, a halálbüntetést alkalmazó országok száma azonban a jelentés szerint hosszú távon egyértelműen csökken. Tavaly az emberi jogi szervezet tudomása szerint huszonkét országban hajtottak végre kivégzéseket, ami megfelel az egy évvel korábbi számnak, ám a korábbi helyzethez képest jelentős a csökkenés: 1995-ben ugyanis még 41 országban alkalmazták ezt a büntetésformát. Ennek alapján egyértelmű globális folyamat az országok elfordulása a halálbüntetéstől – hangsúlyozza jelentésének kommentárjában a szervezet. Hozzáteszik, semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy a halálbüntetés hatékonyabb elrettentő eszköz lenne bármely más büntetési formánál.