Külföld
Terrorcselekmény a francia TV5 elleni hackertámadás
Dzsihadisták vállalták az akciót
A „tájékoztatási és a véleménynyilvánítási szabadság elfogadhatatlan megsértésének” minősítette Manuel Valls francia kormányfő a TV5Monde francia nyelvű tévéadó honlapja elleni hackertámadást, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet vállalt magára. Fleur Pellerin francia kulturális miniszter Laurent Fabius külügyminiszterrel és Bernard Cazeneuve belügyminiszterrel közösen látogatást tett a televízió párizsi székházában. A belügyminiszter jelezte, hogy eljárás indult a terroristákkal szemben, és megerősítette, hogy a kormány „eltökélt” az internetes támadások leküzdésében. A kulturális tárca vezetője hivatalába kérette a jelentősebb francia médiumok vezetőit. Yves Bigot, a tévé vezérigazgatója szerint a TV5 elleni akció „példátlan a televíziók történetében”.
A hackertámadás szerda este tíz óra után történt: a TV5Monde több mint kétszáz országban fogható adásai félbeszakadtak, mind a tizenegy csatorna képernyője elsötétült. „Egyik csatornánkon sem tudunk sugározni, honlapjaink és közösségimédia-oldalaink ellenőrzése kikerült a kezünkből, mindegyiken az Iszlám Állam követelései láthatók” – mondta a vezérigazgató még éjfél előtt.
A kalózok feltették a TV5Monde Facebook-oldalára olyan emberek állítólagos személyazonossági okmányai és önéletrajzai másolatát, akik az Iszlám Állam elleni nemzetközi hadjáratban részt vevő francia katonák hozzátartozói.
„Franciaország katonái! Tartsátok magatokat távol az Iszlám Államtól! Most van esélyetek megmenteni a családotokat, éljetek a lehetőséggel! A végtelenül kegyelmes és irgalmas Allah nevében a Kiberkalifátus folytatja kibernetikai dzsihádját az Iszlám Állam ellenségei ellen” – volt olvasható egy üzenetben a tévé Facebook-oldalain. Az üzenet azzal vádolta francia elnököt, hogy „megbocsáthatatlan bűnt követ el egy céltalan háborúban való részvétellel”.