Külföld

Társai is lehetnek a leleplezett német iszlamistának

„Engem megfogtatok, de a tervünk halad tovább”

Több német sajtóorgánum is arról számolt be, hogy a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatalnál (BfV) leleplezett, feltételezett szélsőséges iszlamista a kihallgatásán azt mondta, ő csak egy apró fogaskerék egy nagy gépezetben, amelyet azzal a céllal építettek fel, hogy Allah nevében iszlamistákat szivárogtassanak be a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálatba.

„Engem megfogtatok, de a terv halad tovább” – mondta a férfi, akit súlyos, állam elleni bűncselekmény előkészítésével és szolgálati titok megsértésével gyanúsít a düsseldorfi ügyészség. A férfi iszlamistának vélt emberekkel az interneten folytatott üzenetváltásokban elárulta, hogy a szolgálatnál dolgozik, és megígérte, hogy bejuttat merénylőket a szervezet kölni központjába, de legkevesebb egy csevegőpartnere a BfV informátora volt, így lebukott. A szolgálat ugyanakkor egyelőre nem tudta megállapítani, hogy az 51 éves spanyol származású férfi igazat mond-e a nagyszabású beszivárogtatási tervről, vagy csak fontoskodik, esetleg megbolondult. Aktáját megvizsgálta a BfV elnöke, Hans-Georg Maassen is, és megállapította, hogy a kollégák nem követtek el hibát a szolgálatnál a csupán néhány hónapja, április óta dolgozó munkatárs felvétele során.

A házas, négygyermekes családapa korábban bankban dolgozott, marketingesként. A BfV-nél az iszlamista szubkultúra megfigyelésével foglalkozó részlegen tevékenykedett. Esete megkérdőjelezi a munkaerő-kiválasztási eljárások megbízhatóságát, mert átvilágítása során nem derült ki, hogy – egyelőre ismeretlen időpontban – áttért a kereszténységről a muzulmán vallásra. Nem utal konzervatív muszlim beállítottságra, hogy a csevegőprogramokban használt álneve megegyezik egy melegpornó oldalakon szereplő névvel. Erről a mozzanatról a Bild című lap is írt, azzal a kiegészítéssel, hogy a gyanúsított lakásában találtak pornográf anyagokat, amelyekben szereplőként tűnik fel. A BfV elnöke elmondta, a gyanúsított radikalizálódása még közvetlen környezetének sem tűnt fel.

Röviden. Embercsempészetből gazdagodik Líbia

- Líbia tengerparti városai évente több százmillió eurós jövedelemre tesznek szert az embercsempészetből, amely az észak-afrikai országban uralkodó belpolitikai káosz óta a helyiek egyik fő bevételi forrásává vált – derül ki az Európába tartó migránshullám feltartóztatásával megbízott európai uniós földközi-tengeri misszió, a Sophia művelet munkáját értékelő bizalmas jelentésből.

- Eljárást indított az antwerpeni bíróság azzal a céllal, hogy visszavonja a Sharia4Belgium terroristacsoport vezetőjének belga állampolgárságát – közölte tegnap a La Libre Belgique belga napilap. Az indoklás szerint Fouad Belkacem „folyamatos veszélyt jelent a társadalomra, valamint megsértette az alapvető belga állampolgári kötelességeit”.

- A vártnál később, előreláthatóan 2017 nyarán születhet döntés annak a keresetnek az ügyében, amelyet Szlovákia az Európai Bírósághoz (ECJ) adott be a menekültek újraelosztását célzó uniós kvóták ellen tavaly decemberben – jelentette tegnap a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.