Külföld
Szűkmarkúan méri ezután a pénzt Berlin a bevándorlóknak
Nem démonizálná a magyar kormányfőt Seehofer
Francia és német sajtóértesülések szerint a berlini kormány a menedékkérők jogosultságainak szűkítését, kötelességeinek bővítését tervezi, köztük azt is, hogy megvonja a juttatásokat az uniós tagországokból Németországba érkezett menedékkérőktől. A belügyminisztérium irányításával formálódó javaslatcsomagban egyebek között az szerepel, hogy a jövőben nem támaszthatnak igényeket a menedékkérők ellátásáról szóló törvényre hivatkozva azok, akik valamely uniós tagországból érkeztek Németországba, és így ügyükben a dublini szabályok értelmében nem Németország az illetékes. Ezek a menedékkérők csupán arra kaphatnának támogatást, hogy visszautazzanak az adott tagállamba. A támogatás csak természetbeni lehet – menetjegy, úti élelem –, készpénz nem adható ilyen célra a berlini vezetés javaslata szerint. A tervezet jelenleg tárcaközi egyeztetésen van, és várhatóan bemutatják a kormány és a tartományok vezetőinek szeptember 24-én tartandó úgynevezett menekültügyi csúcstalálkozóján. A javaslatokról októberben dönthet a törvényhozás.
Csupán az ország elhagyásának költségeit fedezni szükséghelyzetben lévő emberek esetében „cinikus és embertelen” Ulrich Schneider, a rászorulókat segítő szervezetek országos szövetségének (PW) ügyvezetője szerint. A Pro Asyl nevű civilszervezet szerint két következménye lehet a kormány tervezett intézkedésének: az érintett menedékkérők visszautaznak az ügyükben illetékes uniós tagországba, vagy hajléktalanná válnak Németországban.
Tegnap lemondott a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) elnöke, Manfred Schmidt személyes okokkal indokolta távozását. A hivatalt sok bírálat érte, amiért nem sikerült jelentősen felgyorsítani a menekültügyi eljárásokat. Jelenleg átlagosan 5,4 hónap alatt hoznak döntést egy-egy ügyben, a feldolgozatlan menedékjogi kérelmek száma pedig 280 ezer körül van.
Horst Seehofer bajor miniszterelnök a Donaukurierban – amely lap szerint szeptember 23-án találkozik Orbán Viktorral – arra a kérdésre, hogy a magyar kormányfő inkább a probléma vagy a megoldás része-e, azt mondta: ítélkezni a távolból mindig könnyű, de „én beszélni akarok vele”. Orbán Viktor „biztosított arról, hogy szeretné ismét érvényre juttatni az európai jog betartását” – tette hozzá. Seehofer szerint a magyar kormányfőt nem démonizálni kell, hanem beszélni kell vele. „A magyar emberek többször megválasztották, országa pedig az EU tagja. Nem minden helyes, amit mond, de helytelen lenne általánosító előítéletekkel nekiesni” – mondta Seehofer. Hozzáfűzte: Orbán „kommunisták és diktátorok ellen harcolt, amikor nálunk egyesek még kényelmesen üldögéltek a karosszékben”.
A bajor tartományi vezető korábban a Der Spiegelnek számolt be arról, hogy meghívta Orbán Viktort a CSU képviselőcsoportjának következő tanácskozására, amelyet szeptember 22-től 24-ig tartanak.
Röviden. Szír útlevél egy kormányfő fotójával
- Mindössze negyven óra kellett ahhoz, hogy egy holland újságíró Mark Rutte holland miniszterelnök fotójával csináltasson egy hamis szíriai útlevelet hétszázötven euróért (azaz körülbelül 230 ezer forinttért) – írta a Dutch News internetes hírportál. A hamis okmányon a holland kormányfő fényképe mellett a Malek Ramadan név szerepelt. Az újságíró elmondta, ha neki ilyen könnyen sikerült pár óra alatt hozzájutni egy hamis útlevélhez, akkor valószínűleg a dzsihadistáknak sem jelent nagy problémát.
- Egységes európai migrációs politikát szorgalmazott tegnap Matteo Renzi olasz kormányfő azon a sajtótájékoztatón, amelyet Xavier Bettellel, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Luxemburg miniszterelnökével tartott Rómában. Kijelentette, hogy Európa a falak ledöntésére, nem pedig emelésére született. Angelino Alfano olasz belügyminiszter ugyanakkor tegnap bejelentette, elmaradt az első olaszországi regisztrációs pont (hot spot) megnyitása, amely csütörtökön a dél-olaszországi Lampedusa szigetén kezdte volna meg működését.
- A dán kormány tegnap bejelentette, hogy kész további menekülteket befogadni, és jelentős összeget ajánl fel az európai határok védelmére, ugyanakkor továbbra sem fogadja el, hogy kötelező kvóta alapján osszák el az Európába érkező migránsokat.
- Klaus Iohannis államfő tegnap egyértelművé tette, hogy Románia továbbra sem támogatja a kötelező befogadási kvótákat az Európai Unióba érkezett menedékkérők szétosztásánál, és ennek megfelelően fog szavazni az uniós belügyminiszterek jövő heti tanácskozásán
- Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint a bevándorlási hullám által keltett nacionalizmus-, és xenofóbiahullám egyre nehezebbé teszi az őshonos kisebbségek harcát a különböző autonómiaformák eléréséért.
- Mintegy ezer katonát vezényelt Bulgária a bolgár-török határra a migránsválság miatt kialakult helyzet mérséklésére – közölte tegnap a bolgár belügyminisztérium egy magas rangú tisztviselője.
- Egy, a német hatóságok által már évekkel ezelőtt börtönbüntetésre ítélt, de azóta szabadon bocsátott iszlamista csütörtök délután merényletet kísérelt meg Berlin Spandau városnegyedében egy rendőrnő ellen. A 41 éves iraki férfit lelőtték.
