Külföld
Szövetségest talált a kormány Varsóban Gyurcsány ellen
Nem ad megrendelést az Altusnak Lengyelország
A portál szerint úgy tűnik, szövetségest talált a magyar kormány az Altus elleni fellépésre. Az új lengyel kormány a jövőben nem fog együttműködni Gyurcsány Ferenc cégével, amelyet az EU bízott meg adatelemzéssel Lengyelország területén is. Varsó az EU tudomására hozta, hogy szerinte az uniós források felhasználása nem segítheti olyan pártpolitikai célok végrehajtását, amelyek egyes politikai mozgalmak érdekét szolgálva beavatkozást jelentenek a tagállamok belügyeibe. Az érvelés egybevág az Altus-megbízást kifogásoló Orbán-kormányéval. A lengyel kormány ezért támogatja a magyar kabinetet, és felszólítja az Európai Bizottságot, hogy nyújtson magyarázatot az Altus Zrt. kiválasztására - tájékoztatták a lengyelek a magyar kormányt. A javasolt lépéseknek az összeférhetetlenség megállapítását kell szolgálniuk a Gyurcsány Ferenc kizárólagos tulajdonában álló cég megbízása ügyében – ez a lengyel kormány álláspontja.
Lázár János tavaly decemberben a Kormányinfón jelentette be, hogy egyeztetést kezdeményeznek a lengyel kormánnyal az Altus Zrt. megbízása ügyében. Szerinte az Európai Bizottság tisztviselői az Európai Parlament bizottsága előtt is adósak maradtak azzal a válasszal, hogy milyen feltételekkel és milyen körülmények között választották ki az Altus Zrt.-t, amelyet újabb, lengyelországi megbízással is támogatnak.
Lech Walesa védelmében tüntettek
Több tízezren vettek részt Varsóban a lengyel Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) által szombat délután szervezett tüntetésen, amelyet az ügynökmúlttal vádolt volt munkásvezér, későbbi államfő, a Nobel-békedíjas Lech Walesa védelmében tartottak. A Gazeta Wyborcza baloldali liberális napilap körül szerveződő KOD hívei mellett a menetben részt vettek ellenzéki politikusok, köztük a legfőbb ellenzéki erő, a PO elnöke, Grzegorz Schetyna volt külügyminiszter, a szintén ellenzéki Nowoczesna párt elnöke, Ryszard Petru, valamint a tavaly októberi választások nyomán a parlamenten kívül rekedt Egyesült Baloldal egyik vezető politikusa, Barbara Nowacka is.
