Külföld
Szoborral adóznak Antall emlékének
Felavatták a néhai miniszterelnök mellszobrát az Európai Parlament székházában

Felavatták kedden Antall József mellszobrát az Európai Parlament brüsszeli székházában. A szobrot Klára asszony, Antall József özvegye tegnap leplezte le. Rajta kívül az eseményen beszédet mondott
Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke, Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, valamint Gyürk András, az EP magyar néppárti delegációjának vezetője. A szoboravatás előtt az Antall József Tudásközpont Gondolatok Európáról – Az Alapító Atyák öröksége napjaink Európájában címmel szimpóziumot szervezett. A rendezvény annak a programsorozatnak a nyitó eseménye volt, amelyet a tudásközpont az Antall-kormány hivatalba lépésének és Európa újraegyesítésének a 25. évfordulója alkalmából kíván megvalósítani „Antall 25” címmel, brüsszeli, párizsi, illetve budapesti helyszíneken.
A tudásközpont április 8-án megnyitja brüsszeli irodáját – jelentette be az özvegy a szoboravatáson.
Gulyás Gergely a néhai miniszterelnök érdemei közül kiemelte annak felismerését, hogy Magyarországnak az európai közösség és az euroatlanti védelmi együttműködés részesévé kell válnia, hogy szociális piacgazdaságot kell teremteni, és hogy mindezek megvalósítására a kereszténydemokrácia klasszikus eszméi biztosítják a legmegfelelőbb kereteket, negyven évi diktatúra egyházüldözése után is. Gulyás szerint az antalli örökség arra is emlékeztet, hogy „a politika közszolgálat, melynek alapja nem az anyagi, hanem a nemzeti érdek”.
Prőhle Gergely felidézte, hogy Antall József „óvott Kelet-Európa destabilizációjától, fontosnak tartotta Ukrajna szerepét, és egyidejűleg az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok konszolidálását, Nyugat- és Közép-Európa számára ugyanakkor a NATO szerepének megerősítését.” Prőhle felhívta a figyelmet Antall József gondolatainak időszerűségére annak kapcsán is, hogy a néhai miniszterelnök „már 1993 őszén a XXI. század bolsevizmusának nevezte az iszlám fundamentalizmust”.
