Külföld
Szijjártó: Világos, hogy kudarcot vallott az európai vezetés
Haderőt küldenek a Baltikumba a visegrádiak
Európát a második világháború óta nem érték olyan súlyos biztonsági kihívások, mint most, és ezekre egységes, határozott választ kell adni – jelentette ki Szijjártó Péter pénteken Pozsonyban, Közép-Európa legjelentősebb kül- és biztonságpolitikai fórumán, a Globsec 2016 konferencián. A magyar külügyi tárca vezetője a távirati irodának nyilatkozva hangsúlyozta: világosan látszik, hogy az Európai Unió kudarcot vallott a bevándorlási válság kezelésére adott válaszaival, mivel azokat a kvóták gondolatára alapozta. Ez pedig abszolút mértékben kudarcba fulladt, amivel ma már mindenki tisztában van.
„Úgy tűnik, az Európai Bizottság az egyetlen, amely még fenn akarja tartani ezt a gondolatot, az új elképzelése is egy kvótagondolatra alapoz. Mi ezt visszautasítjuk, mert a kvóta a józan ésszel teljesen szembemenő javaslat” – hangsúlyozta Szijjártó. Hozzátette: nem kvótákról, hanem a külső határok megvédéséről kell gondolkozni.
Szijjártó a NATO közelgő, varsói csúcstalálkozója kapcsán elmondta: nagyon fontos, hogy a visegrádi csoport alátámassza Európával szembeni szolidaritását, ezért a csúcstalálkozóhoz kötődő találkozókon arról tárgyaltak, hogy a V4-ek közös haderőt küldjenek a Baltikumba. Erre úgy kerül majd sor, hogy a visegrádi négyek negyedéves váltásban egy-egy századnyi erővel lesznek jelen a térségben.
Simicskó István honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a párizsi és a brüsszeli terrorcselekmények igazolták, hogy a terrorizmus kihasználta a kontinenst megcélzó népvándorlást. A német védelmi miniszterrel tartott találkozóján elhangzottakat úgy értékelte: a korábbiakhoz képest a német politikusoknál is érzékelhető némi „hangsúlyeltolódás” a migrációval összefüggő biztonságpolitika terén.