Külföld

Szijjártó Péter: Kiábrándító Brüsszel hozzáállása az illegális migrációhoz

Négyszáz afrikai bevándorló fulladhatott a Földközi-tengerbe Egyiptom partjainál, amikor elsüllyedt négy szomáliai hajó

Az uniós intézmények migrációs politikáját bírálta Szijjártó Péter az uniós külügyminiszterek találkozóján, ahol Líbia megsegítéséről is szó esett. Újabb tragédia történhetett a Földközi-tengeren.

macedón–görög határ 20160419
Migránsok tiltakozása a macedón–görög határnál, továbbra sem nyílt meg előttük az út (Fotó: Reuters - Stoyan Nenov)

Kiábrándító az uniós intézmények hozzáállása a bevándorlási válsághoz, ugyanis a teljesen egyértelmű következmények ellenére továbbra is arra próbálnak koncentrálni, hogy miként hozzanak még több embert Európába – nyilatkozott Szijjártó Péter a távirati irodának az uniós külügyminiszterek hétfői luxembourgi tanácskozásán. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az EU-nak azzal kellene foglalkoznia, hogy miként csökkenthető a nyomás az unió külső határain, s ehhez milyen nemzeti és európai intézkedések szükségesek. Hozzátette, a dublini rendszer tervezett módosítása előtt a schengeni szabályokat és azok betartását kellene megerősíteni. Mint mondta, „egy új rendszert nem lehet arra alapítani, hogy a régit senki nem veszi komolyan, és senki nem tartja be”. A magyar kormány éppen ezért terjesztette elő tíz pontból álló javaslatát, amelynek lényege, hogy megvédjék a külső határokat és az unión belüli szabad mozgást – mondta. A tárcavezető szerint amennyiben egy tagállamról bebizonyosodik, hogy nem tudja betartani a schengeni szabályokat, akkor egy megállapodás alapján a közös európai határvédelmi ügynökségnek kellene átvennie a határvédelmi feladatokat. Ha azonban nem sikerül erről megállapodásra jutni, akkor fel kell függeszteni az adott ország schengeni tagságát – emelte ki. A miniszter megismételte, hogy Magyarország teljes mértékben elutasítja a kvótákra építő, „csúfos kudarcot vallott” európai javaslatokat és azt a hozzáállást is, amely szerint a bevándorlás jó válasz lehet a demográfiai és munkaerő-piaci kihívásokra.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a tanácskozásra érkezve elmondta, Líbiát az Európai Unió olyan eszközökkel kívánja segíteni, amelyek a líbiai emberek és a líbiai kormány érdekeit szolgálják politikai, gazdasági és biztonsági szempontból. Mogherini kitért arra is, hogy a migrációval kapcsolatban a líbiai helyzet megoldása elodázhatatlan és elengedhetetlen feladat.

Egy éve süllyedt el az olaszországi Lampedusánál egy migránsokat szállító hajó, a tragédiában nyolcszázan vesztették életüket. A BBC jelentése szerint a hét végén Egyiptom partjainál fulladhatott a Földközi-tengerbe egy szomáliai menekülteket szállító hajó négyszáz utasa. Egy Egyiptomban állomásozó szomáliai diplomata megerősítette az értesüléseket, miután érintett migránsok családtagjai több közösségi oldalon vasárnap hírt adtak a történtekről. Az olasz sajtó a Daily Mail című brit napilap információira hivatkozva arról számolt be, hogy négy, Egyiptomból Olaszországba tartó, túlzsúfolt hajót ért szerencsétlenség hétfőre virradó éjszaka. Ezek fedélzetén az információk szerint szomáliai, etiópiai és eritreai állampolgárok próbálták meg elérni az olasz partokat. Állítólag 29 szerencsétlenül járt embert sikerült kimenteni. Több hírügynökség beszámolója szerint egyelőre nem világos, hol történhetett a katasztrófa, és az sem, hogy egy vagy több hajót érintett. Semmi pontosabbat nem tudni az áldozatok számáról és a szerencsétlenség körülményeiről. A tragédiáról Sergio Mattarella olasz elnök is beszélt, azonban ő is óvatosan fogalmazott. Eközben az olasz parti őrség hétfőn feltartóztatott egy csempészhajót a líbiai partoknál. A hatóságok hat holttestet találtak a fedélzeten, és 21 utast eltűntként tartanak számon. 108 embert Lampedusán helyeztek biztonságba.


Röviden
Latin-Amerikán keresztül érkezhetnek menekültek Európába

- Több latin-amerikai ország is humanitárius vízumot ad ki például szíriai bevándorlóknak, akik köztes lépcsőfoknak tekinthetik ezeket az országokat, hogy eljussanak Francia Guyanába, ahol szintén kérelmet adhatnak be, és legálisan utazhatnak Franciaországba – magyarázta az M1-en Horváth Dániel, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.

- Iszlámkritikus irányba fordul az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt, a legnagyobb parlamenten kívüli németországi politikai erő. A párt április végén tartandó programalkotó kongresszusáról a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung azt írta, hogy az AfD az „iszlámellenességet” kívánja a program középpontjába helyezni, az egyik alelnök, Beatrix von Storch európai parlamenti képviselő pedig a lapnak azt mondta, hogy „az iszlám politikai ideológia, amely nem egyeztethető össze az alaptörvénnyel”.

- Több mint százezer menekült tart az észak-szíriai Azáz város környékéről a török határ irányába, miután az északi országrészben újra fellángoltak a harcok.

- Jelentősen nőtt a migránsok elutasítása Romániában: egy friss felmérés szerint most már a felnőtt lakosság csaknem 85 százaléka nem ért egyet azzal, hogy hazájuk menekülteket vagy bevándorlókat fogadjon be.

- Megkezdte a görög rendőrség a pireuszi kikötőben migránsok által felállított sátortábor felszámolását. A pireuszi kikötőben tartózkodó mintegy 3700 migránsból 500-at buszokkal szállítottak el egy közeli központi fogadótáborba.

- A menekültek érkezése elkerülhetetlen, naivitás azt gondolni, hogy határzárakkal fel lehet őket tartóztatni – fogalmazott Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa a Corriere della Sera című olasz napilap hétfői számában megjelent nyilatkozatban.

- A migrációs válsággal egy időben csökkent az EU-tagság támogatottsága Svédországban – derül ki egy friss felmérésből. A megkérdezett svédek 39 százaléka vélekedett úgy, hogy az EU-tagság jó dolog, míg egy évvel korábban, ősszel még 59 százalék gondolta ugyanezt.