Külföld
Szijjártó: Az uniós rendszer szétesett és nem hatékony
Visszautasította a bírálatokat a külügyminiszter
A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, továbbra is két álláspont van, a bevándorlás megállítása mellett kiálló országok „józan hangja” egyre erősebb, de a másik, a bevándorlók szétosztását erőltető vélemény is nagyon erősen jelen van, ezért is fontos, hogy az októberi referendumon elsőként nyilvánulhatnak meg az emberek, nem pedig a brüsszeli bürokraták.
A tárcavezető a német Die Welt szombati számában megjelent interjúban kifejtette, az uniót sújtó példátlanul sok válságra „a képmutatás és a politikai korrektség hangsúlyozása” nem jelent megoldást. Elfogadhatatlan volt, hogy naponta ezrek vagy tíz-ezrek „nevetve átlépik a határt”, és nem vesznek tudomást a törvényekről – fogalmazott Szijjártó a magyar határkerítés építésének körülményeiről. Hangsúlyozta, hazánk mindig betartotta a menekültügyi előírásokat, így, szemben azzal, amit az erre vonatkozó bírálatok állítanak, a gond sokkal inkább az volt tavaly, hogy „a Magyarországon csak átutazó migránsok nem tartották be az EU szabályait”, ami azt mutatja, hogy „az EU-s rendszer szétesett és nem hatékony”.
Szijjártó Péter tegnap reggel a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy a visegrádi együttműködés a legszorosabb és a leghatékonyabb szövetség ma az Európai Unión belül, s akkor van a legjobb állapotában, amikor a legnagyobb szükség van rá.
„Magyarország leckét ad demokráciából”
Dicsérte a magyar migrációs politikát Tom Tancredo coloradói republikánus politikus, volt kongresszusi képviselő. A Breitbart portálon azt írta a magyar referendummal kapcsolatban, Magyarország azon kevés európai országok egyike, amely megengedi a polgárainak, hogy döntsenek az ország migrációs politikájáról a brüsszeli bürokratákkal szemben. Azzal kapcsolatban, hogy Bill Clinton volt és Barack Obama jelenlegi amerikai elnök bírálta hazánkat, azt írta, a hozzájuk hasonló globalistáknak a magyar kormány antidemokratikus, ha nem rendeli alá magát az uniós szuperállamnak. Megjegyezte, az amerikaiakat sose kérdezték meg arról, akarják-e, hogy országukat átformálja a tömeges bevándorlás. Tancredo ellentmondásos politikai szereplő, aki korábban többek között azt javasolta, bombázni kellene Mekkát. (ŐM)
