Külföld
Szakad Ciprasz pártja
Az ellenzék próbálkozhat kormányalakítással

Az Új Demokrácia elnöke Vangelisz Meimarakisz és Prokopisz Pavlopulosz államfő megbeszélését a görög televízió egyenes adásban közvetítette. A pártelnök közölte, megkezdi a tárgyalásokat, hogy kiderítse: sikerül-e kormányt alkotni a parlament feloszlatása nélkül.
Eközben a jelek szerint kettészakad az eddigi kormánypárt, a Ciprasz vezette Sziriza. A görög állami televízió ugyanis arról számolt be, hogy a párt balszárnya, 25 képviselő kilép a Szirizából és egy új pártot akar létrehozni. A volt görög kormányfővel szemben sokszor kritikus Panagiotis Lafazanis energiaügyi miniszter vezette formációja a harmadik legnagyobb parlamenti erőnek számít és akár a kormányalakítási tárgyalásokban is részt vehet.
Brüsszel a megígért reformok végrehajtását várja Athéntól
Az Európai Bizottság Alekszisz Ciprasz lemondása után is azt várja Athéntól, hogy hajtsa végre azokat a belső reformokat, amelyekben a 86 milliárd eurós újabb pénzügyi mentőcsomag fejében megállapodtak - mondta pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján Annika Breidthardt, az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szóvivője.
Emlékeztetett arra, hogy a reformintézkedésekről hozott görög kormánydöntéseket az athéni parlament jóváhagyta, és ezen nem változtat az a körülmény, hogy Ciprasz ezután lemondott tisztségéről, utat nyitva az előrehozott választások előtt.
Az Európai Bizottság számított a görög kormányfő lemondó nyilatkozatára, mert előzőleg Jean-Claude Juncker bizottsági elnök több telefonbeszélgetést folytatott a görög kormányfővel és az államfővel - tette hozzá a brüsszeli szóvivő.
Külön nyilatkozott Hágában Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezeti országok pénzügyminisztereit összefogó testületnek, az úgynevezett Eurócsoportnak az elnöke. Azt hangsúlyozta, hogy nem aggódik az előrehozott választások miatt. Tudott dolog volt, hogy a megállapodás miatt elégedetlenség ütötte fel a fejét a miniszterelnök pártjában - tette hozzá, és reményének adott hangot, hogy a görögök a választások miatt csak a feltétlenül szükséges, legkisebb mértékű időveszteséggel valósítják meg a vállalt reformokat.
A mentőcsomag ellenében vállalt reformintézkedéseket a görög parlamentben Ciprasz pártjának, a baloldali radikális Szirizának a képviselői közül sokan nem szavazták meg, és így az egyes ellenzéki pártok igenlő voksának a hiányában nem kapott volna többséget.
A 86 milliárdos csomagból Athén már hozzájutott 13 milliárdhoz, amiből eleget tud tenni legégetőbb törlesztési kötelezettségeinek.
