Külföld

Sosem volt annyi polgári áldozat Afganisztánban, mint tavaly

A nemzetközi erők kivonásával fokozódik az erőszak az országban

Huszonkét százalékkal nőtt az áldozatok száma tavaly Afganisztánban 2013-hoz képest. Az ENSZ afganisztáni missziójának (UNAMA) jelentése szerint a halottak és a sebesültek 72 százalékáért a tálib felkelők a felelősek.

Az ENSZ afganisztáni missziójának helyzetértékelése szerint több polgári halálos áldozatot és sebesülést jegyeztek fel 2014-ben, mint bármely más esztendőben azóta, hogy 2009-ben elkezdték közzétenni éves jelentésüket.

Az afgán biztonsági erők 2013 közepétől kezdték átvenni a szövetségesektől az ellenőrzést az ország területe felett, s a nemzetközi erők kivonásával párhuzamosan jelentősen fokozódott az erőszak az országban.

A tálib felkelők, valamint a nemzetközi és afgán hadsereg közötti konfliktusban tavaly 3699 civil vesztette életét, 6849 megsebesült, ami 22 százalékos növekedés 2013-hoz képest. Az UNAMA beszámolója szerint a halottak és a sebesültek 72 százalékáért a tálib felkelők a felelősek, a hadsereg és az országban állomásozó nemzetközi erők számlájára a polgári halottaknak 14 százaléka írható.

A háború gyermekáldozatainak száma 40 százalékkal, a női halálos áldozatok és sebesültek száma 21 százalékkal növekedett 2013-hoz képest. A világszervezet szerint az afganisztáni harcok következtében az utóbbi hat évben összesen 17 774 civil vesztette életét, 29 971 pedig megsebesült.