Külföld

„Rengeteg az üldözött keresztény”

A terrortámadásokban elhunyt áldozatok családtagjainak is üzent Ferenc pápa, a katolikus egyházfő mielőbbi megbékélést sürget

Ideje, hogy örökre elhallgassanak a fegyverek – fogalmazott Ferenc pápa vasárnap mondott karácsonyi beszédében. Úrangyala imádságában a katolikus egyházfő tegnap hangsúlyozta: a keresztény egyház a világ legkülönbözőbb pontjain kénytelen üldöztetéssel szembenézni.

papa
Ferenc pápa karácsony első napján Urbi et Orbi áldását adja Rómára és az egész világra (Fotó: REUTERS/Alessandro Bianchi)

Az üldözött keresztények ma többen vannak, mint a kereszténység első évszázadaiban – állapította meg tegnapi Úrangyala imádságában az első vértanú, Szent István ünnepén Ferenc pápa, aki dolgozószobájának a Szent Péter térre néző ablakából szólt az összegyűlt hívekhez. Akárcsak egy évvel ezelőtt ugyanezen a napon, a katolikus egyházfő ezúttal is felhívta a figyelmet arra az üldöztetésre, amely a világban sok keresztény embernek jut osztályrészül. Megállapította, hogy az üldözött keresztények ma többen vannak, mint amennyien az első évszázadokban voltak, és nekik ma ugyanolyan kegyetlenségeket kell elszenvedniük, mint azoknak, akik annak idején éltek.

Ferenc pápa, emlékeztetve az első vértanú mártíromságára, elmondta, István egyike volt a jeruzsálemi keresztény közösség első hét diakónusának, akiket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédeivé választottak, mert feszültség támadt a görög nyelvű és hellén kultúrájú, valamint a jeruzsálemi hívek között. Miután a jeruzsálemi Szanhedrin (legfelsőbb törvényszék) perbe fogta, István védőbeszédében hitet tett amellett, hogy Jézus a Megváltó és Isten Fia, s emiatt „istenkáromlás” bűnében vétkesnek találták, halálbüntetésre ítélték. Úgy fogalmazott, azért emlékezünk meg Szent Istvánról, hogy megerősítsük, a keresztény mártíromság története még napjainkban is folytatódik. A keresztény egyház a világ legkülönbözőbb pontjain kénytelen üldöztetéssel szembenézni – hangsúlyozta. A szentatya vasárnap a római Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott, hagyományos karácsonyi beszédében a világ konfliktusos részein való megbékélés sürgetésére koncentrált. Homíliájában – amely a gyermek Jézus megszületése jellemezte harmónia és béke időszakában a háborúról, az erőszakról és a szenvedésről szólt – sorra vette a konfliktusok sújtotta térségeket, illetve országokat, megemlítve a Szentföldet, Nigériát, Dél-Szudánt, a Kongói Demokratikus Köztársaságot, továbbá Kelet-Ukrajnát, Mianmart, valamint a Koreai-félszigetet.

A hagyományos Urbi et Orbi (Róma városának és a világnak) mondott áldása előtt a pápa, aki negyedik karácsonyi beszédét mondta 2013-ban történt megválasztása óta, az izraeli telepbővítésről elfogadott ENSZ biztonsági tanácsi határozat óta ismét feléledt feszültség közepette felszólította a palesztinokat és izraelieket, hogy legyen bátorságuk félretenni a gyűlöletet és a bosszút, és „új lapot írni a történelembe”.

A pápa a Szent Péter téren összegyűlt mintegy negyvenezer ember előtt békét sürgetett azoknak, akik – mint fogalmazott – „számukra kedves embert veszítettek el oly sok országban és városban félelmet és halált ontó brutális terrorcselekmények következtében”. „Ma ez az üzenet a világ valamennyi népének szól, különösen a háború és a kíméletlen konfliktusok által megsebzetteknek” – jelentette ki. Az egyházfő békét szorgalmazott Szíriában, sürgetve a lázadók ellen öt éve harcoló szír kormányhadsereg által a múlt héten visszafoglalt Aleppó város kimerült lakosságának azonnali megsegítését. „Ideje, hogy örökre elhallgassanak a fegyverek, és a nemzetközi közösség tárgyalásos megoldást találjon, és helyreálljon az állampolgári együttműködés az országban” – mondta a pápa, aki az „újbóli egyetértés” megtalálását kívánta Irakban, Líbiában és Jemenben.