Külföld
Olasz beavatkozásra panaszkodik Párizs
Védi a sárgamellényesekkel való találkozóját Di Maio
Loiseau szerint Róma bele akar szólni szomszédja belpolitikájába. Ezzel arra is utalt, hogy Luigi Di Maio olasz miniszterelnök-helyettes, az olasz Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője a hét elején Franciaországban találkozott a kormány ellen több mint két hónapja tüntető sárgamellényes mozgalom vezetőivel. „Hogy egy külföldi kormánytag, aki Franciaországba jön, támogasson még csak nem is egy politikai vezetőt, hanem olyan valakit, aki polgárháborúra, az elnök megdöntésére szólít fel, és katonai kormányt szeretne – ilyen még soha nem történt” – mondta a tárcavezető.
Benjamin Grivaux francia kormányszóvivő pedig azt mondta, a római francia nagykövet hazahívása erős jelzés volt, amelyre azért volt szükség, mert Olaszország történelmi szövetségese Franciaországnak, és az Európai Unió egyik alapítója.
Di Maio a francia Le Monde pénteki számában igyekezett megmagyarázni, miért akart találkozni a sárgamellényesekkel, miközben továbbra is együtt kíván működni a francia kormánnyal.
„Hivatkozási alapként tekintünk az önök népére, nem ellenségként, és a politikai nézeteltérések az olasz és a francia kormány között nem érinthetik azt a történelmi baráti viszonyt, amely összeköti a két népet és a két államot” – írta a politikus. Luigi Di Maio megjegyezte, hogy mindig is az európai szociális jogok hajnalcsillagaként tekintett Franciaországra és a gondoskodó állami rendszerére, ám szerinte az utóbbi időben ultraliberális politikájukkal a jobb- és a baloldali pártok is bizonytalanná tették a francia emberek életét, és csökkentették életszínvonalukat.
A sárgamellényesek egyes követeléseit pedig azért tartja fontosnak – magyarázta Di Maio –, mert azokkal szerinte meghaladják a bal- és a jobboldalt, és az állampolgárt, illetve annak igényeit helyezik a középpontba egy ideológián túli attitűddel.
