Külföld
Obama teljes gőzzel kampányol
Donald Trump stábja tagadja a republikánus elnökjelölt szerb interjúját
A demokrácia a tét a mostani elnökválasztáson, legalábbis Barack Obama amerikai elnök szerint. Obama az ohiói Clevelandben kampányolva vélekedett így. Az elnök egy Hillary Clintont támogató kampánygyűlésen mondott beszédet pénteken. Obama, aki az amerikai politika hagyományaitól, illetve szokásaitól eltérően kampányt folytat az egyik jelölt mellett, azt fejtegette, hogy amennyiben Donald Trumpot választanák meg, „veszélybe kerülne minden haladás, amelyet elértünk”.
A novemberi elnökválasztás kampányából már érezhetően elegük van az amerikaiaknak. A voksolással kapcsolatos folyamatos hírek komoly stresszforrást jelentenek az Egyesült Államokban élők számára, függetlenül attól, hogy melyik oldalt támogatják – derült ki az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) felméréséből. Lynn Bufka, az APA tagja szerint az elnökválasztási csatározás nyomon követéséből fakadó stresszt felerősítik a közösségi médiában megjelenő vélemények, történetek, képek és videók, amelyek súlyosbíthatják az emberek aggodalmait és frusztrációit, nem is beszélve arról a több ezer kommentről, amely egy része ellenséges, sőt egyenesen gyűlöletkeltő hangvételű.
Eközben sajátos vita alakult ki Donald Trump kampánystábja és egy szerb lap között, miután a republikánus jelölt egy interjúban bocsánatot kért Jugoszlávia amerikai bombázásáért. Trump stábja tagadja, hogy Trump interjút adott volna a Nedeljnik című belgrádi lapnak, míg a hetilap szerkesztősége közölte: lehetséges, hogy az elnökjelölt és emberei valamiért letagadják az elhangzottakat, de az is lehet, hogy az interjú elkészítésében segédkező közvetítő szedte rá az újságot hamis szöveggel. Trump sajtóosztálya közölte: az elnökjelölt soha nem adott interjút a Nedeljniknek sem személyesen, sem közvetítőn keresztül. A lapban közvetítőként feltüntetett Suzie Jaworowski, a republikánus párt indianai kampánymenedzsere is megerősítette: rajta, illetve e-mail-fiókján keresztül nem készült interjú. A Nedeljnik közleménye szerint a lap több mint egy éve szeretett volna interjút készíteni Donald Trumppal, ám ez hivatalos úton nem sikerült, így személyes kapcsolatokon keresztül, egy, az Egyesült Államokban élő szerb színész segítségével vette fel a kapcsolatot az elnökjelölttel.