Külföld
Obama megköszönte Putyinnak az iráni atomprogramban való munkáját
Egyetértettek abban, hogy a megállapodás az egész világ érdekeit szolgálja
Obama fehér házi sajtótájékoztatóján állt ki az Iránnal való megállapodás mellett, amelyet Izrael mellett leginkább a jobboldali republikánusok elleneznek és egyáltalán nem biztos, hogy a Képviselőházban és a Szenátusban is átmegy a történelmi egyezmény. Az amerikai sajtó szerint az elnök most kampányba kezd, hogy meggyőze a kritikusokat, köztük az ellenzéket, a közvéleményt és az USA szövetségeseit a régióban, vélhetően Izraelt.
A megállapodás az egész nemzetközi közösség érdekét szolgálja, általa megerősödhet az atomsorompó-rendszer és csökkenhet a feszültség a Közel-Keleten" - olvasható a Kreml által a telefonbeszélgetésről kiadott közleményben.
Mindkét vezető hangsúlyozta, hogy milyen fontos az amerikai-orosz párbeszéd a világ biztonságának és stabilitásának garantálásában. Kifejezték hazájuk készségét arra, hogy együttműködik a másikkal a megállapodás végrehajtása és betartása érdekében, és hogy a két ország együtt megpróbálja csökkenteni a feszültséget a Közel-Keleten, különös tekintettel Szíriára.
A fehér házi közlemény szerint Obama megköszönte Oroszország jelentős hozzájárulását ahhoz, hogy csaknem 20 havi intenzív tárgyalások eredményeképpen sikerült megkötni egy ilyen történelmi jelentőségű megállapodást. A két világhatalmi vezető nagyon ritkán hívja telefonon közvetlenül a másikat azóta, hogy az ukrajnai válság miatt feszültté vált a két ország viszonya.
A megállapodást kedden Bécsben Irán és hat nagyhatalom (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) kötötte meg.
