Külföld
„Nincs szükség orosz-iráni katonai szövetségre"
Lavrov szerint az IÁ hazája legnagyobb ellensége
Vlagyimir Putyin orosz elnök múlt hétfőn oldotta fel az Sz-300-as orosz légvédelmi rakétarendszerek Teheránnak történő szállítására 2010-ben elrendelt tilalmat.Lavrov egy rádióinterjúban fejtette ki: a két ország katonai szövetségének nincs realitása. Kérdésre válaszolva elmondta: az országa és az Egyesült Államok kapcsolataiban meglévő problémákat tárgyalásos úton kell rendezni. Az orosz diplomácia vezetője azt mondta, nem tud arról, hogy tervben lenne az orosz és az amerikai elnök találkozója. "Ha ebben Barack Obama érdekelt lesz, meg vagyok győződve róla, hogy Vlagyimir Putyin válaszolni fog" - mondta Lavrov a három orosz rádióállomás által sugárzott műsorban. Oroszország és az Egyesült Államok viszonya az ukrán válság óta romlott meg erőteljesen
A külügyminiszter a három orosz rádióállomás által sugárzott műsorban - kérdésekre válaszolva - ugyanakkor megerősítette, hogy Oroszország erősíteni fogja haditechnikai együttműködését Iránnal.
