Külföld
Nem riasztották el Vucicot
Ismeretlenek lövöldöztek Északnyugat-Koszovóban
Az incidensben senki sem sérült meg, a robbanás időpontjában az épületben csak néhány ember tartózkodott, ők a rendezvény előkészületein dolgoztak. A rendőrség fokozta a biztonsági intézkedéseket.
Marko Djuric, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője szerint terrorcselekményről van szó, amelyet több ismeretlen személy követett el.
Az április 24-i előre hozott parlamenti választások kampányában ezúttal a politikusok nem foglalkoznak kiemelten Koszovó helyzetével, ám a kampányban a legtöbb pártvezető, illetve vezető politikus általában ellátogat Koszovóba. Az északnyugat-koszovói Zubin Potok lakosságát többségében szerbek alkotják.
A támadás nem riasztotta el a szerb miniszterelnököt, aki a nap folyamán mégis ellátogatott Koszovóba, és az előzetes terveknek megfelelően megtartotta a nagygyűlést. Kijelentette, hogy információi szerint a reggeli támadást szerbek követték el, azonban az ügyben nem tesz további lépéseket, és a vizsgálatot átengedi az illetékes szerveknek. Mint mondta, továbbra is következetesen kitart amellett, hogy mielőbb rendezzék Pristina és Belgrád kapcsolatait, és hogy az ilyen támadások semmitől sem fogják elriasztani.
