Külföld
Nem lesz könnyű elfogadtatni a görög megállapodást
Ciprasz maga sem hisz abban, amit aláírt
A parlamenten van a sor, miután a görög kormány kedden délután benyújtotta az országgyűlésnek az európai hitelezők által követelt első reformokról szóló törvényjavaslatot - közölte a görög pénzügyminisztérium.
Ciprasz sem hisz benne
Nem hisz a nemzetközi hitelezőkkel hétvégén aláírt megállapodásban Alekszisz Ciprasz görög kormányfő, de mint mondta, hajlandó azt végrehajtani és vállalja érte a felelősséget. Ciprasz az állami televízióban elhangzott kedd esti interjújában hangsúlyozta: bízott benne, hogy a népszavazás majd hozzásegíti Görögországot egy jobb egyezséghez, és nem teszi kockára az ország euróövezeti tagságát. A referendum miatt a hitelezők azonban bosszúálló magatartást tanúsítottak - tette hozzá. A görög kormányfő a Brüsszelben kötött megállapodással kapcsolatban elmondta azt is, hogy a fiskális kiigazítások még mindig enyhébb hatásúak lesznek, mintha a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat kellene csökkenteni.
Kormányzati források szerint a görög parlament szerdán késő este szavaz a takarékossági és reformintézkedések első csomagjáról. A nagyobbik kormánypártnak nem lesz könnyű dolga, hiszen Panosz Kammenosz, a radikális baloldali Szirizával közösen kormányzó jobboldali Független Görögök (ANEL) vezetője korábbi álláspontjával ellentétben azt mondta: pártja nem tudja támogatni azt a megállapodást, amely "50 milliárd euró értékű, az állami tulajdont érintő garanciákról és az emberek otthonainak lefoglalását is tartalmazó törvénymódosításokról szól". Mint mondta, pártja - amelynek 13 képviselője van a törvényhozásban - folytatja a munkát a Ciprasz-kormánnyal, de alapvetően elutasítja a megszorítási politikát.
Valutaalap: Jelentősebb adósságkönnyítésre van szükség
Görögországnak sokkal jelentősebb mértékű adósság-átütemezésre és -elengedésre van szüksége annál, mint amekkorára az eurózóna több tagállama eddig hajlandóságot mutatott - jelentette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy bizalmas jelentésére hivatkozva a Reuters hírügynökség.
"Az adósság fenntarthatóságának drámai romlása azt jelzi, hogy olyan nagyságrendű adósságkönnyítésre van szükség, amely jelentősen túlmegy az eddig tárgyalt, illetve az Európai Stabilitási Mechanizmus által előterjesztett mértéken" - írta az IMF a Reuters birtokába került elemzésében, amelyet a szervezet hétfőn este, tehát nem sokkal az újabb görög mentőcsomag feltételeiről megkötött megállapodás után küldött el az eurózóna tagállamainak.
Az IMF szerint az európai hitelezőknek vagy le kellene írniuk a görög adósság egy újabb számottevő részét, vagy 30 éves türelmi időszakot kellene adniuk Athénnak a törlesztések megkezdésére és jelentősen növelniük kellene a hitelek lejárati idejét ahhoz, hogy Görögország adósságterhei elviselhető mértékűre csökkenjenek. Ha erre nem hajlandók, akkor közvetlen fiskális transzferekkel kellene finanszírozniuk a görög költségvetést ahhoz, hogy az ország talpon maradjon - áll az IMF adósság-fenntarthatósági elemzésében.
A Reutersnek egy uniós forrás mindazonáltal azt állította: az eurózóna vezetői tisztában voltak az IMF elemzésével, mielőtt megkötötték a hétfői megállapodást.
Kammenosz szerint Cipraszt megzsarolták az euróövezeti partnerek. "Ez puccs volt Németország, Finnország, Hollandia és a balti államok részéről" - hangsúlyozta a pártelnök hétfőn a görög televíziónak nyilatkozva azután, hogy találkozott Ciprasszal.
Ciprasz saját pártján belül is találni olyanokat, akik nem értenek egyet a harmadik görög mentőcsomagról szóló javaslattal. A szélsőbaloldali platform jelezte: arra hajlanak, hogy nem szavazzák meg a hétfő hajnalban létrejött megállapodást.
Sajtójelentések szerint a görög miniszterelnök a pártján belüli véleménykülönbségekre válaszul a kormány jelentős átalakítását tervezi. Több görög médium egybehangzóan úgy értesült, hogy Ciprasz leváltja Panajótisz Lafazanisz környezetvédelmi és energiaügyi minisztert és Dimitrisz Sztratoulisz szociális ügyekkel foglalkozó minisztert is. Utóbbi két tárcavezető a Sziriza szélsőbaloldali szárnya vezetőinek számítanak, és nagyjából 40 képviselőre van hatásuk. Az ehhez a táborhoz tartozó Nikosz Huntisz külügyminiszter-helyettes hétfő este lemondott, és az állami televízió jelentése szerint képviselői mandátumát is feladta. A Sziriza összesen 149 képviselői hellyel rendelkezik a 300 fős görög törvényhozásban.
Korábbi értesülések szerint a vezető ellenzéki erőnek számító Új Demokrácia nevű párt támogatja a hitelezőkkel kötött megállapodást, míg a harmadik legnagyobb pártnak számító szélsőjobboldali Arany Hajnal elutasítja azt. A görög parlament szerdán szavaz a takarékossági- és reformintézkedések első csomagjáról.
Varufakisz végig kemény akart lenni a hitelezőkkel
Végig kemény akart lenni Görögország hitelezőivel szemben Jánisz Varufakisz, de minisztertársai ebben nem követték - jelentette ki a New Statesman című brit hetilap legfrissebb számában megjelent interjúban a görög pénzügyminiszteri posztról egy hete lemondott politikus. Az eurózóna többi pénzügyminiszterének azt vetette a szemére, hogy "üres tekintetekkel" találta magát szembe, bármikor gazdasági érvekkel jött elő.
"Ennyi erővel a svéd himnuszt is énekelhettem volna, akkor is ugyanaz a válasz érkezik" - jegyezte meg Varufakisz a tizennyolc minisztertársával, öt hónapon át húzódó, feszült tárgyalásokról. "Nem volt valódi vita, nem látszottak a bosszúság jelei sem, inkább olyan volt, mintha senki sem szólt volna egy szót sem" - mondta.
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszterről a volt görög miniszter azt mondta, "teljesen mértékben" uralta az eurózóna pénzügyminisztereit. "Olyan volt, mint egy összehangolt zenekar, ahol ő a karmester" - jegyezte meg. Hozzátette, hogy egyedül Michel Sapin francia pénzügyminiszter fejtett ki időnként a német irányvonaltól eltérő álláspontot, de a végén ő is elfogadta azt.
Varufakisz egy nappal a július ötödikén a nemzetközi hitelezők feltételeiről szóló népszavazást követően köszönt le hivataláról, annak ellenére, hogy a radikális baloldali Sziriza vezette kormány várakozásainak megfelelően a szavazók 61 százaléka elutasította a hitelezők által javasolt reformokat és újabb költségvetési megszorításokat.
Lemondásakor úgy nyilatkozott, ezzel kívánja segítni Alekszisz Ciprasz miniszterelnököt abban, hogy megállapodásra jusson az európai vezetőkkel. Ehhez képest a brit hetilap munkatársának a szókimondó közgazdász úgy nyilatkozott, azért adta fel tárcáját, mert a görög kormányon belül nem talált elegendő támogatásra azon elképzelése, amellyel ellen lehetett volna állni az Európai Központi Banknak (EKB).
A volt pénzügyminiszter azt mondta, három lépésből álló tervet terjesztett Ciprasz elé, azonban nem tudta meggyőzni a kormányfőt, így inkább a lemondást választotta - olvasható az interjúban, amelyet hétfőn reggel még azelőtt készített a New Stateman, hogy a görög miniszterelnök 17 órás maratoni egyeztetéseket követően megállapodott az európai vezetőkkel az újabb görög mentőcsomagról.
A közgazdász megjegyezte, örül, hogy már nem része a kormánynak. "Nem kell tovább élnem ezzel a hektikus és teljesen embertelen időbeosztással. Öt hónapon keresztül mindennap két órát aludtam" - mondta Varufakisz, és hozzátette: amiatt is megkönnyebbült, mert nem kell tovább "elviselnie" ezt a hihetetlen nyomást, hogy egy olyan álláspontot képviseljen, amelyet nehezen tart védhetőnek.
Többlettel zárták a görögök az első félévet
Elsősorban a kiadások jelentős lefaragásának köszönhetőn Görögország költségvetésében elsődleges többlet alakult ki az első fél évben a tervezett hiány helyett - ismertette a görög pénzügyminisztérium. Az adósságszolgálat nélkül számolva az idei első hat hónapban 1,87 milliárd euró aktívum alakult ki. A kormány erre az időszakra 1,24 milliárd euró deficittel számolt. Elsősorban azért lett jobb az előirányzottnál a féléves adat, mert a kiadások 4 milliárd euróval elmaradtak a tervezettől, 23,2 milliárd eurót tettek ki. A pénzügyminisztérium adataiból az is kiderült, hogy a féléves adóbevétel a becsült 22,7 milliárd euró helyett csupán 21,8 milliárd euró lett.
Elemzők: Komoly akadályok a teljesíthetőség előtt
Komoly akadályok állnak a görög adósságválság ügyében elért hétvégi megállapodás teljesíthetősége előtt - vélik londoni elemzők. A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő keddi átfogó helyzetértékelésében valószínűtlennek nevezi, hogy Alekszisz Ciprasz görög kormányfő elnyerheti az általa vezetett koalíció maradéktalan támogatását az egyezséghez. Az EU-párti ellenzéki frakciók viszont várhatóan megszavazzák a megállapodást. A Moody's londoni elemzői szerint e forgatókönyv legvalószínűbb kimenetele egy nemzeti egységkormány megalakulása lenne az EU-párti ellenzék, valamint a kormányzó radikális baloldali Sziriza mérsékeltebb képviselőinek részvételével. A ház szerint azonban egy ilyen kormány minden bizonnyal rövid életű lenne, és nagy valószínűséggel hat hónapon belül új választásokat kellene kiírni.
