Külföld

„Nem helyes, ha a szabálytisztelők viszik el a balhét”

Szijjártó: Bizalom kell a régiónkban

Az uniós intézmény eredeti céljaival szembemegy az az európai polgári kezdeményezés, amelynek célja eljárást indítani Magyarország ellen, így „unfair”, hogy az Európai Bizottság jegyzékbe vette azt – mondta Trócsányi László igazságügy-miniszter az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtt tartott éves meghallgatásán.

Hangsúlyozta, a kezdeményezés célja eredetileg egy jogalkotási eljárás megindítása, nem az, hogy bűnbakot csináljanak egy tagállamból. Az unió helyzetéről kapcsolatban úgy fogalmazott, sok a bizonytalanság az integráció jövőjéről, a brüsszeli elit és a lakosság között vertikális, az egyes tagállamok között pedig horizontális vita alakult ki. Mint mondta, ideológiai harcról is szó van, hiszen Orbán Viktor markáns megnyilatkozásaival véleményformálóvá vált, akire odafigyelnek az emberek. Kitért arra is, hogy noha a dublini egyezményt „halottnak nyilvánították”, Magyarország betartotta azt, és regisztrálta a migránsokat. Kiemelte, az nem működik, hogy figyelmen kívül hagyják a szerződést, amikor bejönnek a migránsok, de érvényesíteni akarják a visszatoloncolásnál, azaz a szabályokat betartó országokkal „vitetik el a balhét”.

A Kárpát-medencében van ország, amellyel még sosem volt ilyen jó a viszony, mint most, és van, amellyel még sosem volt ilyen rossz – erről már Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt a nemzeti összetartozás bizottsága előtti meghallgatásán. Szlovákiával és Szerbiával rendkívül jó a kapcsolat, mert bár az elmúlt időben komoly kihívások, feszültségek, történelmi tehertételek nehezítették az együttműködést, a pragmatizmus azonban jó irányba visz. Szijjártó Péter úgy látja, Horvátországgal még sosem volt olyan rossz a kapcsolat, mint most, és a magyar–román viszony – amely „Victor Ponta volt kormányfő tevékenysége miatt rendkívül mélyre jutott” – is nagy kihívásokat jelent. Kifejtette: a szomszédságpolitikában nem az a helyes, ha „berúgjuk az ajtót”, azt mondva, hogy amíg bizonyos ügyekben nincs előrelépés, addig nem vagyunk hajlandók tárgyalni. Előnyösebb először a kölcsönös bizalom megteremtésére helyezni a hangsúlyt.