Külföld
Napokon belül meghalhat a fogva tartott ukrán pilótanő
Nagyija Szavcsenko több mint hetven napja folytat éhségsztrájkot

Az orosz jogvédő szerint egy, az ügyvédek által bérelt lakásban, de akár a moszkvai ukrán nagykövetség falain belül is el lehetne helyezni Szavcsenkót, és ezzel megmentenék az életét.
Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) a jogvédő felhívására reagálva tagadta, hogy az ukrán katonanő egészségi állapota kritikus lenne. A FSZIN honlapján elhelyezett közlemény szerint Szavcsenko stabil, kielégítő állapotban van, leletei normálisak. Orvosok felügyelnek rá, amióta megtagadta, hogy ételt vegyen magához.
Az ukrán pilótanő tavaly december óta tiltakozik éhségsztrájkkal amiatt, hogy állítása szerint tavaly nyáron törvénytelenül elrabolták, és Oroszországba hurcolták. A délkelet-ukrajnai szakadárok azt állították, hogy az ukrán-orosz határon tartóztatták fel Szavcsenkót, és átadták őt az orosz hatóságoknak. A katonanőt titokban Voronyezsbe vitték, és büntetőeljárást indítottak ellene. Később Moszkvába szállították, ahol a bíróság intézkedett előzetes letartóztatásáról.
A katonanőt azzal vádolják Oroszországban, hogy köze volt annak a két orosz tévésnek a halálához, akik tavaly nyáron Luhanszk megyében, aknatűzben vesztették életüket. Az orosz szövetségi nyomozóhatóság szerint Szavcsenko, az Ajdar ukrán fegyveres csoport Mi-24-es helikopteren szolgáló pilótanője továbbította az ukrán fegyvereseknek az orosz tévések tartózkodási helyének koordinátáit.
