Külföld
Nagy többséggel ment át az athéni mentőcsomag
Brüsszel szerint Athén tett a feltételeknek, indulhatnak a tárgyalások

Az EKB 900 millió euróval emelte a görög bankok sürgősségi hitelezését
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa 900 millió euróval 89,9 milliárd euróra emelte a sürgősségi likviditási támogatásból (ELA) igénybe vehető források keretösszegét a görög bankok számára - jelentette be Mario Draghi, az EKB elnöke. A kormányzótanács június 26. óta először emelte az ELA plafonját. A döntés azt mutatja, hogy az EKB bízik a hitelezők és Görögország közötti tárgyalások sikerében.
Egy hétre az államcsődtől Athén
A megállapodás csak az első lépés, az új program pedig akkor lesz sikeres, ha újraindul a növekedés a görög gazdaságban - véli a tekintélyes berlini DIW gazdaságkutató intézet elnöke, aki szerint különleges gazdasági övezeteket kell kialakítani Görögországban, az államadósság törlesztésének menetrendjét pedig a mindenkori gazdasági növekedéshez kell igazítani. Marcel Fratscher egy csütörtöki berlini háttérbeszélgetésen hangsúlyozta, hogy egy hétnél is kevesebb idő maradt a görög államcsőd elhárításához, ugyanis amennyiben Athén július 20-án nem törleszti az EKB felé esedékes, 3,5 milliárd eurós részletét, az EKB kénytelen megvonni a görög bankoktól a hozzáférést az ELA rendszer forrásaihoz. Ez rövid időn belül a bankrendszernek a gazdaság egészét és az államháztartást is magával rántó összeomlását eredményezné. Ezért a következő napok első számú kihívása az újabb mentőcsomag összeállításáig tartó időszakot áthidaló finanszírozás biztosítása.
Egy kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint a görögök több mint 70 százaléka amellett áll ki, hogy a parlament hagyja jóvá az országot az összeomlástól megóvó mentőcsomaghoz szükséges intézkedéseket.
Nagy többséggel ment át az athéni mentőcsomagAz eurózóna pénzügyminiszerei ma dönthetnek egy hét milliárdos rendkívüli...
