Külföld

Menekülttábort ért légicsapás Jemenben

Legalább negyvenöten meghaltak

A Szaúd-Arábia vezette nemzetközi koalíció intézte a támadást a hírek szerint, amelyben legalább negyvenöten életüket vesztették, hatvanöten pedig megsebesültek. 

Az arab országok öt napja indítottak hadműveletet Jemenben az Abed Rabbo Manszúr Hádi elnökkel szemben álló, Irán támogatását élvező síita húszi fegyveresek ellen.

Joel Millman, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) illetékese közölte: a szervezet 75 munkatársa segít a szaúd-arábiai határ közelében lévő al-masraki táborban,  ahol mintegy 700 menekült tartózkodik. A jemeni biztonsági erők közlése szerint az áldozatok között nők és gyerekek is vannak.


A jemeni külügyminiszter hárított a felelősséget

A jemeni külügyminiszter ugyanakkor a húszikra hárította a felelősséget, és mint a szaúdi fővárosban újságírók előtt hangsúlyozta: a menekülttábor elleni támadáshoz semmi köze Rijádnak és szunnita szövetségeseinek. Rijád Jaszin elmondta, hogy a létesítményt tüzérségi támadás érte a húszik részéről. A tárcavezető arra is kitért, hogy a katonai beavatkozás kezdete óta nem tárgyaltak egymással a szemben álló felek.