Külföld

Megkezdődött a parlamenti választás Izraelben

Magas a részvételi arány

Megkezdődött a parlamenti választás Izraelben, amelynek tétje, hogy Benjámin Netanjahu alakíthat-e negyedszer is kormányt a jobbközép Likud élén, vagy baloldali politikai fordulatot hajt végre a Cionista Tábort vezető Jichák (Buzsi) Hercog. A részvételi arány eddig magasabb, mint a két évvel ezelőtti választásokon volt, ez pedig a baloldali fordulat lehetőségét rejti magában.

izraeli választás
győzelme esetén a pártok közül először a telepeseket tömörítő jobboldali Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párt vezetőjének, Naftali Bennetnek telefonál, majd felhívja Barack Obama amerikai elnököt is.

A kampány során fej-fej mellett állt a két legnagyobb politikai erő, ezért szoros eredmény várható a Likud és a Cionista Tábor között. Noha a választások előtti utolsó időszakban a közvélemény-kutatók szerint a balközép pártszövetség négy mandátumos előnyt szerzett, de a tízes tévé értesülése szerint a különbség nagyban lecsökkent az utolsó napok jobboldali mozgósítása nyomán. 

Reggel héttől este tízig tartanak nyitva a szavazóhelyiségek, de már azok zárása előtt megszületnek az első exit poll eredmények, s megkezdődnek a koalíciós találgatások.  A szavazás napján a politikusoknak már tilos nyilvánosan kampányolni. Benjámin Netanjahu és felesége Jeruzsálem Rehávia negyedében az elsők között leadta szavazatát, riválisa, Jichák Hercog pedig Tel-Avivban voksol.

Mintegy 5,9 millió választójoggal rendelkező izraeli voksolhat a tízezer-háromszáz, iskolákban, közintézményekben felállított szavazóhelyiségben. 2001 óta a voksoláson részt vevők aránya hatvanöt százalék körül állandósult. Két éve az erre jogosultak hatvannyolc százaléka szavazott. 

A jelenlegi adatok szerint nagyobb a részvételi arány, mint két évvel korábban, ez pedig a baloldalnak kedvezhet, hiszen a legutóbbi baloldali győzelmeknél 1992-ben és 1999-ben 77, illetve 78 százalék adta le szavazatát. A kettes tévécsatorna szerint ezúttal a jogosultak mintegy nyolcvan százaléka tervezi, hogy él szavazati jogával. 

Nem csak Izraelben érdeklődnek a választási eredmények iránt, New Yorkban a Times Square-en is hatalmas szabadtéri képernyőn mutatják majd élő adásban a tízes tévé exit polljának eredményét.