Külföld
Megkezdődött Moszul ostroma
Akár százezren is menekülésre kényszerülhetnek az iraki nagyvárosból

Pesmerga harcosok közelednek az iszlamisták kezén levő település felé (Fotó: Reuters/Azad Lashkari)
Nagyszabású hadművelet kezdődött hétfőre virradóra az Iszlám Állam kezén lévő utolsó iraki nagyváros, Moszul felszabadítására. Az offenzívában nagyjából hatvanezer - egyes források szerint nyolcvanezer - fegyveres vesz részt, köztük a hadsereg katonáin kívül terrorelhárító egységek, szövetségi és helyi rendőrök, kurd harcosok (pesmergák), illetve egy síita milícia és a térségbeli szunnita törzsek fegyveresei is. Az előrenyomulást az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció légi egységei támogatják. Az Iszlám Állam a becslések szerint több mint 6000 harcossal rendelkezik Ninive tartomány székhelyén. Ez az offenzíva lehet a legnagyobb katonai művelet az országban a Szaddám Huszein diktátor hatalmának megdöntését célzó 2003-as amerikai invázió óta. Ashton Carter amerikai védelmi miniszter Washingtonban helyi idő szerint vasárnap kijelentette: a Moszul visszavételéért indított hadművelet „döntő pillanata” lehet a dzsihadista szervezet elleni harcnak. „Olyan csapást mérhetünk az Iszlám Államra, amelyből nem tud majd újra talpra állni”. Törökország nem maradhat ki a moszuli hadműveletből, és ott ül majd a tárgyalóasztalnál is - hangoztatta Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Isztambulban. Az államfő úgy vélekedett, Törökországot azért akarják távol tartani a katonai beavatkozástól, mert meg akarja akadályozni, hogy Észak-Irakban az Iszlám Állam elleni küzdelem ürügyén egymásnak essenek a különféle muszlim felekezetek. Törökország szerint ugyanis a síita többség Észak-Irak etnikai összetételének megváltoztatását tervezi, és elkerülhetetlen az összeütközés a síita haderő és a helyi szunniták között.
Az asz-Szumaríja pánarab televízió Ninive tartománybéli forrásokra hivatkozva arról is beszámolt, hogy lázadás tört ki Moszulban az úgynevezett iszlamista rendőrség parancsnokának vezetésével Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője ellen, aki állítólag a dzsihadisták szíriai központjába, Rakkába menekült át. A dzsihadisták katonai parancsnokait szállító gépkocsikonvojt, amellyel al-Bagdadi is utazott, az Egyesült Államok vezette szövetség harci repülőgépei tűz alá vették al-Gabat térségében, több tucat szélsőséges meghalt, de al-Bagdadi túlélte. A csatorna később arról számolt be, hogy az al-Bagdadihoz hű elit alakulatok néhány órás összecsapásokat követően leverték a puccskísérletet a városban, megölve a felkelés élén álló moszuli Abu Uszmánt és néhány követőjét, akinek hívei korábban az Iszlám Állam több létesítményét is megtámadták.
Az ENSZ szerint a harcok miatt akár 70 ezer ember is elvesztheti lakhelyét, és a világszervezet Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) becslése szerint akár százezren is menekülhetnek az ostromlott városból Szíria és Törökország területére.
