Külföld
Megállapodott Athén a célszámokról
Sikerült megegyezni a hitelezőkkel
Újabb fejlemények
Röviddel a bejelentések után Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök azt mondta, hogy az euróövezet pénzügyminiszterei pénteken döntenek a megállapodásról. Hozzátette: a spanyol parlament a jövő héten szavaz a kérdésről. A miniszterelnök azt mondta, hogy miután a kormány kisebbségben van a madridi parlamentben, arra kéri majd a többi pártot: szavazzák meg a görög mentőcsomagot. Ahhoz, hogy pénteken dönthessenek az euróövezeti pénzügyminiszterek, legkésőbb csütörtökön rá kell bólintania a hitelcsomagra az athéni parlamentnek.
Egy görög kormányzati illetékes elmondta: Görögországnak a hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékát elérő elsődleges - vagyis az adósságszolgálat nélkül számított - többletet kell elérnie 2016-ban, a rá következő évben pedig 1,75 százalékot. Idén legfeljebb 0,25 százalékos deficittel zárhat a görög államháztartás.
Az athéni kormány és a nemzetközi hitelezők a Görögországot a csődtől megmentő újabb, immár harmadik mentőcsomagról tárgyalnak, amelynek összege 86 milliárd euró, és amelynek fejében számos kiigazítást kell megtennie a mediterrán országnak. Bennfentesek szerint küszöbön áll a teljes - többek között a görög bankrendszer szanálásának részleteire és a görög állami vagyonelemek értékesítésére is kiterjedő - megállapodás.
Jelentősen erősödtek a görög banki részvények
Kedden 9 százalékot meghaladó mértékben emelkedett a görög bankok részvényeinek mozgását összesítő index a kereskedés kezdetén, nagyobb mértékben a börze irányadó mutatójánál. A görög tőzsde ötheti kényszerszünet után a múlt héten hétfőn nyitott ki először.
Kedden az irányadó tőzsdemutató 1,6 százalék pluszban állt a kereskedés indítása után mintegy 10 perccel a hétfői 2,06 százalékos erősödés után.
Valamennyi vezető banki részvény erősödéssel kezdett. A papírok közül kedden az Attica Bank indított a legnagyobb, 12 százalékos emelkedéssel, miután hétfőn 14 százalék nyereséggel a Bank of Piraeus zárt a legjobban az ágazati papírok közül.
Alapvetően összeállt a Görögországnak három évre szóló 86 milliárd eurós hitelmegállapodás, már csak néhány technikai jellegű apróság hiányzik - jelentette be a görög pénzügyminiszter.
Evklídisz Cakalotosz a csaknem 23 órás monstre tárgyalás után azt mondta, hogy fölszállt a fehér füst, már csak néhány apró technikai kérdésben kell egyeztetni. A miniszter nem tárta fel, hogy még mi hiányzik a végleges megállapodáshoz.
Eközben a görög állami televízió már azt közölte, hogy a következő napokban, várhatóan már csütörtökön a görög parlament elé kerül jóváhagyásra a megállapodás szövege. A parlament két fejezetből álló törvényről dönthet, az egyik a hitelmegállapodásról szóló tervezet, a másik pedig azokat a feltételeket sorolja fel, amelyeket a kormánynak kell teljesítenie a segélyért cserébe.
Amennyiben az athéni parlament csütörtökig dönt, pénteken kerül sor az euróövezet pénzügyminisztereinek ülésére, vagy videokonferenciájára, ahol jóváhagyják a harmadik segélycsomagot.
EB: Technikai szinten létrejött a hitelmegállapodás
Technikai szinten létrejött a megállapodás Görögország és hitelezői között, mostantól a politikusoké a szerep - jelentette be az Európai Bizottság szóvivője kedden. Annika Breidthardt azt mondta, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a nap folyamán egyeztet Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia államfővel, miután már hétfőt tárgyalt a görög miniszterelnökkel és a német pénzügyminiszterrel.
A Reuters összefoglalta, hogy várhatóan milyen feltételeket támasztanak a hitelezők a segélyért cserébe.
Egyebek mellett az elsődleges - az adósságszolgálat nélkül számított - költségvetésben többletet kell elérni 2016-tól. Idén még a hazai össztermék (GDP) 0,25 százaléka lehet a hiány. Jövőre viszont a GDP 0,5 százalékának, 2017-ben 1,75 százalékának, 2018-ban 3,5 százaléknak megfelelő többletet várnak el a hitelezők.
A megállapodást arra alapozzák, hogy a görög gazdaság 2,1-2,3 százalékkal zsugorodik az idén, jövőre 0,5 százalékra lassul a visszaesés, 2017-ben pedig már 2,3 százalékkal nő a gazdaság.
A Reuters szerint több intézkedést kell elfogadni azelőtt, hogy megkezdődhessen a hitelfolyósítás. Ezek között találhatóak valószínűleg a rossz banki hitelekkel kapcsolatos új törvények, a gázpiac liberalizálása, az 50 milliárd euró vagyont kezelő független vagyonkezelő alap felállítása, amely az összeg háromnegyedét a bankok feltőkésítésére és adósságcsökkentére fordítja.
További feltétel az adókedvezmény eltörlése azoknál a mezőgazdasági termelőknél, akik államilag támogatott áron szerzik be az üzemanyagot, illetve az adóbehajtás megszigorítása, valamint az évi 50 ezer és 100 euró közötti jövedelemmel rendelkezők esetében a "szolidaritási adó" 4 százalékról 6 százalékra történő emelése.
A hitelmegállapodás várhatóan pontos időpontokat jelöl meg egyes intézkedések végrehajtására. Így például a nagyratörő nyugdíjreform, a boltok vasárnapi nyitvatartási szabályainak átalakítása, a tej és pékáru árusítás, továbbá a gyógyszertárak birtoklásának újraszabályozása esetén, illetve az elektromos hálózat privatizációja, a kollektív szerződéshez való jog, a sztrájkjog és a tömeges elbocsátások szabályainak felülvizsgálata területén.
