Külföld
Még a levegőben darabokra szakadt az MH17-es
Ezt állapították meg holland szakértők előzetes jelentésükben

A pilótafülke hangrögzítője szerint július 17-én 13:20:03-ig minden megfelelően alakult a fedélzeten, semmilyen vészhelyzetre vagy hibára utaló nyom nincs a hangfelvételen, és meghibásodást jelző figyelmeztető hangot sem lehet hallani. A repülési adatrögzítő pedig arról tanúskodik, hogy a rendszer semmilyen hibát nem jelzett, a hajtóművekről a fekete doboz a normális repülésnek megfelelő adatokat rögzített. Az ukrán légi irányítással folytatott párbeszédek tanúsága szerint a pilóták semmilyen vészhelyzetet nem jelentettek.
A felvétel 13:20:03-kor hirtelen megszakad - áll a jelentésben, amely arra is kitér, hogy az ukrán légi irányítás a felvétel megszakadása előtti másodpercekben kétszer is megpróbált kapcsolatba lépni a pilótákkal, de akkor már semmilyen válasz nem érkezett a gépről.
Lyukak a roncsokon
A roncsoknak a földön való elhelyezkedéséből a holland szakemberek arra következtetnek, hogy a repülőgép a levegőben darabjaira szakadt. Hozzáteszik továbbá, hogy a karbantartási naplók alapján a Boeing 777-200-as repülő az amszterdami felszálláskor maradéktalanul alkalmas volt a repülésre, semmilyen műszaki hibára utaló jel nem volt, a személyzet pedig képzett és tapasztalt volt.
A dokumentum arra is kitér, hogy bár a roncsot a szakértők még nem tudták tüzetesen elemezni, a rendelkezésre álló fényképek tanúsága szerint a darabokat több helyen lyukak tarkítják, a károsodás pedig egybevág azzal, amilyet több, kívülről érkező nagy energiájú tárgy okoz.
"Ez a károsodás vélhetően meggyengítette a repülőgép törzsének szerkezetét, amely így a levegőben darabokra szakadt" - írja a Holland Biztonsági Testület, amely szerint mindez megmagyarázza, miért szakadt meg egy időben a repülési adatok rögzítése, a kommunikáció a légi irányítás és a gép között, és miért tűnt el a gép ugyanakkor a radarernyőről.
A testület előzetes jelentésében világossá teszi, hogy a vizsgálat még tart, a katasztrófa pontos okainak feltárása további kutatómunkát igényel. A testület célja, hogy a katasztrófát követő egy éven belül elkészítse végleges jelentését a történtekről.
A malajziai légitársaság Boeing 777-es utasszállító repülőgépe július 17-én zuhant le oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló területen Donyeck megyében. Széles körben úgy tartják, hogy a gépet szakadárok lőtték le orosz légvédelmi rendszerrel. A fedélzetén tartózkodó 298 ember közül senki sem élte túl a katasztrófát. Több mint 220 áldozat holttestét a katasztrófa helyszínéről Hollandiában vitték azonosításra. A szerencsétlenségben 193 holland és 43 malajziai állampolgár halt meg.
