Külföld

Magyarország büszke lehet az alkotmányára”

Balog Zoltán: a Elutasítjuk kvótákat

Németországban nagyra értékelik, hogy a keresztény értékek és a nemzetiségek védelme része a magyar alaptörvénynek – hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki az Országgyűlés Magyar–Német Baráti Tagozatának delegációja élén látogatott Berlinbe.

A miniszter a közmédiának pénteken adott nyilatkozatában ugyanakkor hozzátette: amikor azonban „a migránsügyről beszélünk, már megjelennek a különbségek”.

Hangsúlyozta, Magyarország elutasítja a kötelező kvótákat – mert „nem gondoljuk, hogy bárki előírhatja a magyar polgároknak, hogy kivel szeretnének együtt élni” –, de jelentős részt vállal az Európára háruló terhekből. Ezt mutatja, hogy Magyarország a negyedik helyen áll a tagországok rangsorában az uniós határigazgatási ügynökség (Frontex) görögországi műveletéhez felajánlott katonák számát tekintve – mutatott rá a miniszter. Jellemző, hogy az uniós intézmény „még mindig nem volt képes átvenni ezeket a katonákat” – jegyezte meg a miniszter.

A Bundestag CSU-s alelnökével folytatott megbeszéléssel kapcsolatban kiemelte, hogy Johannes Singhammer támogatásáról biztosította a magyar törekvéseket a menekültek kérdésében, így a határkerítés ügyében is, és elmondta: „Ha nem sikerül Európa külső határait megvédeni, akkor Bajorország nem fog késlekedni abban, hogy saját határain, a német határ bajorországi szakaszán felállítsák azt az ellenőrzést, amelyre szükség van az illegális, ellenőrizetlen bevándorlás megállításához.”

Balog Zoltán hozzátette, hogy a német médiának „nincs pozitív szerepe abból a szempontból, hogy tisztességesen vagy pártatlanul tudósítana, és a sajtószabadság ügyében komoly német politikusok is súlyos bírálatokat fogalmaztak meg”. Kiemelte: „Van egy fősodor, és ami ebbe nem illik bele, arról nem tudósítanak, és ami most beleillik, az az, hogy Németország nagyon szereti a menekülteket, Magyarország pedig gonosz, elutasító, embertelen.” A média ezt az értelmezést erősíti fel, és „a végén már ők maguk is elhiszik, ezért nagyon fontos, hogy elmondjuk a tényeket” – fejtette ki Balog Zoltán.