Külföld

Lukasenka megerősítette a hatalmát

Tét nélküli parlamenti választásokat tartottak vasárnap Fehéror-oszországban, ahol várhatóan ezúttal is – csakúgy mint a korábbi választásokon – szinte kizárólag a 22 éve hatalmon lévő Aljakszandr Lukasenka államfőhöz hű, gondosan megválogatott jelöltek jutnak be az alsóházba. A 110 parlamenti helyért 448 jelölt versengett, hétmillió szavazásra jogosult polgár adhatta le voksát a csaknem hatezer választókerületben.

Az ellenzékiek a korábbiakkal ellentétben most nem bojkottálták a választást, de csekély reményekkel veselkedtek neki a megmérettetésnek.

A parlamentben húsz éve, 1996 óta nincsenek ellenzéki képviselők, és kizárt, hogy a mostani választás után megalakuló törvényhozásban számottevő erőt képviselnének. A korábbiakhoz képest annyi változott, hogy a Nyugat nyomására megkönnyítették az ellenzékiek jelölhetőségét, és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek lehetőségük volt bepillantani a szavazatszámlálás folyamatába.

Elemzők szerint a választási kampányra vonatkozó korlátozások, és a média feletti állami ellenőrzés eleve kizárta az igazságos választások megtartását, ugyanakkor már öt nappal a választások hivatalos, vasárnapi megkezdése előtt is lehetett voksolni – a polgárok 31 százaléka élt ezzel a joggal. Vannak olyan félelmek, hogy a korai szavazás rendszere lehetőséget adhat az eredmények manipulálására.

Aljakszandr Lukasenka egykori kommunista párttitkárt és kolhozelnököt „Európa utolsó diktátoraként” is emlegetik, kormányát az Egyesült Államok és az Európai Unió már több gazdasági és utazási szankcióval
sújtotta.