Külföld
Lezárult az ötvenéves hidegháború Havanna és Washington között
Ismét felvonták az amerikai zászlót Kubában

Az amerikai diplomácia vezetőjének szavai szerint az Egyesült Államok és Kuba immár nem ellensége vagy riválisa, hanem szomszédja egymásnak. Kerry a nagykövetséget több mint 54 év után hivatalosan megnyitó szertartáson kétszer is spanyolra váltott a kubai televízió által is élőben közvetített beszédében.
„Nincs mitől félni” – mondta spanyolul a külügyminiszter, rámutatva, hogy a diplomáciai nyitás mindkét ország számára hasznos.
John Kerry – az Egyesült Államok első külügyminisztere, aki 1945 óta a karibi szigetországba látogatott – hangsúlyozta, hogy Kuba jövőjét maguknak a kubaiaknak kell alakítaniuk, de rámutatott, hogy az Egyesült Államok határozottan fel fog lépni az emberi jogok védelmében.
Az amerikai zászló felvonásán, amely egyben a két ország hidegháborús szembenállásának lezárását is jelképezte, részt vett ugyanaz a három volt amerikai tengerészgyalogos, aki több mint fél évszázaddal ezelőtt leeresztette azt. A ceremóniát a nagykövetség területén kívülről több száz kubai követte üdvrivalgással.
Jeb Bush republikánus elnökjelölt-aspiráns a havannai nagykövetség felavatását Fidel Castro volt kubai elnöknek adott születésnapi ajándéknak nevezte. (Castro csütörtökön töltötte be a 89-et). Bush kubai származású riválisa, Marco Rubio azt kifogásolta, hogy a nyitás nemzetközileg legitimálja a Castro-rendszert és lökést ad a gazdaságának.
Barack Obama amerikai és Raúl Castro kubai elnök december 17-én jelentette be, hogy a két ország a kétoldalú viszony normalizálására fog törekedni.
