Külföld
Légicsapás végzett a dzsihadisták vezetőjével
Mustárgázzal mérgez az Iszlám Állam Irakban Washington szerint
Amerikai légicsapás végzett az Iszlám Állam második számú vezetőjével Irakban - közölte a washingtoni Fehér Ház pénteken.
"A Hádzsi Mutazként is ismert Fadil Ahmed al-Hadzsali augusztus 18-án meghalt az amerikai hadsereg légicsapásában, miközben egy gépjárműben utazott az iraki Moszul közelében" - tudatta Ned Price, az amerikai elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője. Az illetékes hozzátette, a támadásban az IÁ médiacsoportjának egyik vezetője, Abu Abdalláh is életét vesztette.
A Fehér Ház tájékoztatása szerint a szélsőséges iszlamista csoportot vezető Abu Bakr al-Bagdadi helyettesének számító férfi volt a legfőbb irányítója a fegyverek, járművek és emberek Irak és Szíria közötti szállításának. A közlemény szerint Hádzsi Mutaz részt vett a Moszul elleni tavaly júniusi offenzíva megtervezésében.
Halála "kihatással lesz az Iszlám Állam működésére, befolyása ugyanis kiterjedt az IÁ pénzügyeire, sajtójára, műveleteire és logisztikájára is" - hangsúlyozta Ned Price.
Seth Jones terrorszakértő ugyanakkor azt mondta, hogy a férfi kiiktatásának csak rövidtávú hatása lehet az Iszlám Állam működésére. Az amerikai RAND Corporation politikai kutatóintézet munkatársa szerint az IÁ esetében a személyi kérdéseknek nincs akkora jelentősége, a terrormilícia hatalmát elsősorban az általa ellenőrzött terület nagysága befolyásolja.
Az Egyesült Államok és szövetségesei tavaly augusztus óta hajtanak végre légitámadásokat a Szíriában és Irakban is jelentős területeket elfoglaló Iszlám Állam állásai ellen.
Mustárgáz nyomai a dzsihadista lövedékeken
Mustárgáz nyomait fedezték fel egy, az Iszlám Állam (IÁ) fegyveresei által az iraki kurd erők állásaira kilőtt lövedéken - közölte az amerikai hadsereg.
Az előzetes vizsgálatok eredményét Kevin Killea amerikai dandártábornok ismertette pénteken. Az IÁ ellen beavatkozó nemzetközi erők vezérkari főnöke hangsúlyozta, ez még nem jelent kétségbevonhatatlan bizonyítékot, ezért további vizsgálatok végeznek, amelyek eredménye néhány hét múlva várható.
A vegyifegyver-támadás augusztus 11-én történhetett az iraki Kurdisztán fővárosától 40 kilométerre fekvő Mahmúrnál. A lövedéket az iszlamisták ellen harcoló kurd katonák juttatták el az amerikai hadsereghez.
Név nélkül nyilatkozó amerikai tisztségviselők arról tájékoztatták a CNN hírcsatornát, hogy megvizsgáltak egy másik, három héttel ezelőtti támadásból származó lövedéket is, és azon is mustárgáz nyomait fedezték fel.
Szakértők szerint a Közel-Keleten hatalmas területeket ellenőrző Iszlám Állam szélsőségesei Szíriában juthattak mustárgázhoz. A szíriai kormány 2013-ban - amikor beleegyezett vegyifegyver-készletének felszámolásába - elismerte, hogy nagy mennyiséggel rendelkezik a hólyaghúzó harci eszközből. A beszerzés forrása ugyanakkor Irak is lehetett.
Damaszkusz 2013-ban azt állította, hogy mustárgáz-készleteit a hadserege, illetve nemzetközi ellenőrök megsemmisítették. Az ellenőrök ugyanakkor sohasem tudtak meggyőződni arról, hogy a szíriai kormány földbe ásott gödrökben valóban elégettetett-e több száz tonnányi mustárgázt, ahogyan állította. Az amerikai hírszerzés arra gyanakszik, hogy a rezsim hadserege elrejthette vegyifegyver-készleteinek egy részét.
A mustárgáz bevetése szakértők szerint annak lenne a jele, hogy az Iszlám Állam harci képességei aggasztó mértékben növekednek. Amerikai hírszerzők szerint a terrorszervezet korábban klórgázt alkalmazhatott Irakban. A klór ugyanakkor nem tiltott vegyi anyag.
Az Egyesült Államok korábban klórgáztámadásokkal vádolta meg a szíriai hadsereget, amit Damaszkusz tagadott. Szíriának a mustárgáz mellett olyan ideggázokból is voltak készletei, mint a szarin és a VX.
