Külföld
Kulcsfontosságú várost foglaltak el a dzsihadisták Szíriában
Az elrabolt horvát állampolgár miatt Egyiptomba utazik a külügyér
A londoni központú emigráns csoport tájékoztatása szerint az IÁ előző nap három öngyilkos merénylettel indított támadást el-Karjatein városnál, amely délkeletre fekszik a tartomány székhelyétől, Homsztól.
Az OSDH úgy értesült, hogy a harcokban harminchét kormánykatona elesett, míg a dzsihadisták huszonhárom fegyveresüket vesztették el.
El-Karjatein jelentőségét az adja, hogy az ókori virágzása idején Palmüraként ismert közép-szíriai városba, Tadmurba vezető út mentén fekszik, és ellenőrzése révén csapatokat, továbbá utánpótlást lehet eljuttatni a térségbe.
A dzsihadisták május 21-én vonták felügyeletük alá Tadmurt, rátéve így a kezüket az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított műemlékekre is.
Az OSDH arról is beszámolt csütörtökön, hogy az utóbbi 48 óra leforgása alatt legalább 51 dzsihadista, köztük nyolc kiskorú halt meg a Washington vezette nemzetközi koalíció észak-szíriai támadásaiban. A szövetség al-Haszaka, Deir ez-Zór és Rakka tartományokban mért légicsapásokat az IÁ állásaira.
A horvát túsz miatt ment Kairóba a külügyér
Az iszlamisták egy szerdán közzétett üzenetükben ugyanis azzal fenyegetőztek, hogy ha Egyiptom nem engedi el a börtönökben raboskodó "muzulmán nőket" negyvennyolc órán belül, kivégzik a horvát túszt. A fenyegető felvételt az Iszlám Állam követői osztották meg a világhálón, az egyiptomi kormánynak címezve.
Az Egyiptomban dolgozó horvát fiatalembert július 22-én rabolták el dzsihadisták, miközben Kairóból munkába igyekezett. Az egyiptomi hatóságok másnap megtalálták a gépjárművet, amelyet vezetett, továbbá a horvát férfi dokumentumait és két mobiltelefont is.
A túsz a felvételen elmondta, hogy Tomislav Salopeknek hívják, horvát nemzetiségű, harmincegy éves, házas, felesége Natasa, és két leánygyermek apja. "Arra kérem az egyiptomi kormányt, hogy engedje szabadon az összes muzulmán nőt, és mentse meg az életemet" - tette hozzá.
Azt, hogy a felvételen valóban Tomislav Salopek látható, a francia Compagnie Générale de Géophysique csoport egyiptomi kirendeltsége, az Ardiseis vállalat is megerősítette, amelynek alkalmazásában a horvát férfi dolgozott.
A Vecernji List arról is cikkezett, hogy a horvát külügyminiszter felvette a kapcsolatot az elrabolt férfi családjával. Lapértesülések szerint Salopek felesége is Egyiptomba utazik a tárcavezetővel.
A külügyminisztérium az üggyel kapcsolatban közleményt adott ki, amely szerint mindent megtesznek, hogy mielőbb megoldják azt a nehéz helyzetet, amelybe a horvát állampolgár került.
A tárca szerint most először raboltak el külföldön horvát állampolgárt.
