Külföld
Kubába utazott a francia elnök, enyhül a szigor
Francois Hollande a francia és az európai érdekek érvényesítésének szándékával tesz látogatást a fokozatos gazdasági nyitást végrehajtó Kubába. Indulása előtt újságíróknak elmondta, látogatásának célja, hogy „Franciaország legyen az első, amely az európai államok nevében kinyilvánítja a kubaiak számára: mellettetek állunk, ha úgy döntötök, hogy megteszitek a szükséges lépéseket a nyitás irányába”. Hollande több mint száz év óta az első francia elnök, aki felkereste Kubát.
Az Egyesült Államokhoz - és Európához - fűződő viszony normalizálásával együtt Kuba a szovjet modellre épülő gazdasági berendezkedésének fokozatos „korszerűsítését” is ígérte.
Hollande tegnap Havannában találkozott Raúl Castro kubai elnökkel, aki 2006-ban vette át az ország vezetését bátyjától, Fidel Castrótól, a kubai forradalom vezetőjétől. A párizsi elnöki hivatal jelezte, hogy Hollande kész találkozni az idősebb Castro fivérrel is, Havanna azonban nem erősítette meg, hogy készülne ilyen találkozó. Hollande a Becsületrendet adományozta Jaime Ortega kubai bíborosnak, amiért kulcsszerepet játszik a Nyugat és Havanna közeledésében.
A havannai egyetemen elmondott beszédében Hollande a Kubát sújtó gazdasági és pénzügyi embargó eltörlése mellett szólalt fel, mint mondta, országa minden tőle telhetőt megtesz, hogy „vonják vissza, töröljék el azokat az intézkedéseket, amelyek annyit ártottak Kuba fejlődésének”.