Külföld
Kolumbia már nem kap Nobel-díjat
Kérdésessé vált a békedíj sorsa a fegyvernyugvás nép általi elutasításával
A múlt hét végi referendumon a voksolók 50,2 százaléka utasította el az 52 éve tartó, több mint 260 ezer életet követelő fegyveres konfliktus lezárását célzó békeszerződést. Az AP amerikai hírügynökség szerint a „nem” és az „igen” szavazatok között hatvanezer voks a különbség a előbbiek javára. A referendumon a 34,9 millióból 13 millió választó szavazott.
Juan Manuel Santos kolumbiai elnök a népszavazás előtt közölte: nincsen másik terve, és amennyiben a „nemek” győznek, újra kiéleződik a fegyveres konfliktus. Az elnök ezzel feltehetően a szeptember 26-án aláírt békeegyezmény elfogadására ösztönözte a szavazókat, ugyanis a referendum nem von jogalkotási kötelezettséget maga után. A FARC, amely az elejétől kezdve ellenezte a népszavazást, először Twitter-bejegyzésében reagált az eredményre, amiben hangsúlyozta: továbbra is a béke elérését tűzi ki céljául.
A fegyveres konfliktus lezárására készülő Kolumbia volt az idei Nobel-békedíj egyik első számú favoritja, de a várva várt békemegállapodást elutasító múlt hét végi referendummal a dél-amerikai ország kikerült az esélyesek közül.