Külföld

Kiűzték a dzsihadistákat Tikrítből

A síita milíciák vezette hadsereg visszafoglalta a várost az Iszlám Államtól

Teljesen visszafoglalták Tikrít városát az iraki hadsereg egységei és a szövetséges síita milíciák az Iszlám Állam nevű terrorszervezettől - jelentette be tegnap az al-Szumária iraki híroldal szerint Haider al-Abádi iraki miniszterelnök, egy hónappal az átfogó hadművelet megindítását követően.

Az iraki erők kedden léptek Tikrít belvárosának területére, és kitűzték az iraki zászlót a tartományi kormány épületére - mondta Abádi az iraki fővárosban, Bagdadban tartott sajtóértekezleten. Katonai források korábban elmondták, hogy heves harcok során sikerült elfoglalniuk az elnöki palotát és több kormányépületet. Szemtanúk szerint az utcákon többtucatnyi dzsihadista holtteste feküdt. A hadsereg információi szerint az összecsapásokban az iraki kormányerők legkevesebb kilenc tagja vesztette életét.

Szaddám Huszein korábbi iraki szunnita vezető szülővárosát, Tikrítet tavaly június óta tartották ellenőrzésük alatt a dzsihadisták. Bevonulásuk előtt 190 ezren, többségében szunniták éltek a településen, közülük azonban sokan elmenekültek. Az iraki kormány március elején mintegy 30 ezer katona részvételével indított átfogó offenzívát a város visszavételére. Az Egyesült Államok vezette terrorellenes szövetség kezdetben nem vett részt a hadműveletben.

Miután megakadt az iraki előrenyomulás, Bagdad a koalíció beavatkozását kérte, és ekkor kezdték a szövetségesek légi csapásokkal segíteni az iraki csapatokat. Adatok szerint a dzsihadisták elleni offenzívában a katonák kétharmada síita milíciákhoz tartozott. A Tikrít visszavételére indított hadjárat egyfajta erőpróbaként szolgált egy Moszul visszafoglalását célzó offenzíva előtt.