Külföld

Kínos Moszkvának katonái magamutogatása

Fotók bizonítják az orosz egységek ukrajnai jelenlétét

Kellemetlen helyzetbe hozta Moszkvát az orosz katonák internetes magamutogatása: a fegyveres erők egyik tagja ugyanis olyan fotókat töltöttek fel az Instagram közösségi képmegosztó portálra, amelyek a jelek szerint Kelet-Ukrajnában készülhettek, más katonák bejegyzései pedig arra engednek következtetni, hogy a Kreml tagadása ellenére orosz egységek avatkozhattak be a szakadárok oldalán.

A 24 éves Alekszandr Szotkin először olyan fényképeket töltött fel, amelyek a megadott GPS-koordináták szerint a dél-oroszországi Volosino településen készültek, ahol egysége állomásozott. A katona ezt követően azonban két másik fotót is közzétett július 5-én és 6-án, ezek azonban már tíz kilométerre az orosz határtól, Ukrajna területén készültek.
A történtekről először beszámoló BuzzFeed nevű amerikai hírportál szerint a két - "hadsereg" és "gyakorlatozás2014" címkével ellátott - fotó bizonyítékként szolgálhat arra, hogy az orosz hadsereg átlépte a két ország közötti határt.
Egy informatikus az AFP francia hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy  meg lehet hamisítani a közösségi oldalakra feltöltött fotók földrajzi helymeghatározását, bár ehhez meglehetősen összetett informatikai tudás szükséges.
Az egyik képaláírás szerint Szotkin a napot azzal töltötte, hogy "üldögélt, a +Bukkal+ dolgozott és zenét hallgatott". Sokak szerint a katona ez alatt a Buk típusú föld-levegő rakétarendszerre gondolt. (Ilyennel lőtték le a vádak szerint két hete a maláj utasszállító repülőt Kelet-Ukrajna felett.) Mások szerint azonban a katona pusztán a notebookjára célzott, nem pedig a légvédelmi egységre.

Insta
Az orosz védelmi minisztérium eddig nem kommentálta a világhálós fotókat és bejegyzéseket.