Külföld
„Kína nem vezénylet erősítést az észak-koreai határhoz”
Peking cáfol
A világhálón számos olyan kép jelent meg a hétvégén, amiken állítólag az észak-koreai határhoz közeli Jancsi város utcáin kínai harckocsik vonulnak a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) irányába. A képeket Kína Észak-Koreával kapcsolatos szándékait fejtegető írásokba ágyazva több külföldi és kínai tengerentúli hírlap is közölte .
Jang Jucsun, a védelmi minisztérium szóvivője közölte, a harckocsikról szóló jelentések "valótlanok és teljesen elnagyoltak".
"Jelenleg a kínai-észak-koreai határon a helyzet általában véve stabil, a kínai határvédő erők harckészültségben voltak a normál kiképzés keretében" - mondta további magyarázat nélkül.
Kína Észak-Korea legnagyobb kereskedelmi partnere és egyetlen szövetségese. Megfigyelők szerint a két ország közötti kapcsolatok az utóbbi időben valamelyest megromlottak. Phenjan nukleáris kísérleteivel magára haragította Pekinget, az utóbbi években a határon átkelő észak-koreai katonák gyilkosságai pedig csak olajat öntöttek a tűzre.
A két Korea közötti legutóbbi feszültség azután keletkezett, hogy a két ország határán húzódó demilitarizált övezetben felrobbant egy akna és súlyosan megsebesített két dél-koreai katonát. Ennek okán Szöul tizenegy év után újraindította a határon, hatalmas hangszórókkal végzett propaganda tartalmú műsorszórást. Phenjan múlt hét csütörtökön adott ultimátumot Szöulnak, hogy amennyiben 48 órán belül nem hagy fel a hangszórós propagandával, katonai lépéseket fog tenni. A két ország teljes harckészültségbe helyezte hadseregét, azonban egy maratoni, negyvenhárom órás egyeztetés után megállapodtak a feszültség enyhítését célzó lépések megtételében.
