Külföld
Kegyetlenül bünteti az IÁ a ramadan előírásainak megszegését
Egyetlen korty víz is megtorláshoz vezethet
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns csoport szerint a kilencvennégy megbüntetett ember közül öten tizenhárom és tizenhat év közötti fiatalok voltak. Egyikőjüket fémketrecbe zárták, másik négyüket keresztre feszítették - mondta a civil szervezet alapítója, Rami Abdel Rahman.
A fanatikus terrorszervezet módszereinek kegyetlensége ellenére az összes áldozat túlélte a büntetéseket, amelyeket a szíriai Rakka, Aleppó és Deir Ezzor tartományban szabtak ki rájuk.
A böjti hónap ideje alatt a muzulmán hívők napközben nem vesznek magukhoz italt vagy ételt, bár a kisgyermekek általában kivételt képeznek a szent hónap előírásai alól. Ennek értelmében a saríát (iszlám törvényeket) nagyon szigorúan értelmező IÁ súlyos büntetést szabhat ki bárkire, aki akár egy korty vizet is fogyaszt napközben megfelelő indok nélkül. Ezt igazolni látszik a Shaam News Network (SNN) független hírszolgáltató hálózat a Facebook közösségi oldalra feltöltött fényképe, amelyen egy fiatal a kezeinél fellógatva látszott, nyakán egy táblával, amelyen az a szöveg állt, hogy "a saría által elfogadott indok nélkül törtem meg a böjtöt".
