Külföld

Katonai támaszpontot foglaltak el szíriai felkelők

Újabb csapást mértek a kormányerőkre

Stratégiailag fontos várost foglaltak el a szíriai felkelők. A Déli Front nevű ellenzéki szövetség szóvivője, Iszám er-Rajjesz ezt telefonon közölte egy spanyol hírügynökséggel.

A szóvivő elmondta, hogy a szíriai hadsereg 52. brigádjának székhelyét és a környező területeket vonták ellenőrzésük alá a Bassár el-Aszad elnök ellen harcoló felkelők Deraa tartományban. "Ez nagy siker, mivel a támaszpont megszerzésével szabadon elérhetővé vált a Deraát Damaszkusszal összekötő út" - hangsúlyozta Rajjesz.

A katonai támaszpont elfoglalása újabb csapást jelent a kormányerők számára, amelyek az utóbbi három hónapban több súlyos vereséget is elszenvedtek a felkelőktől a Jordániával és Izraellel határos déli térségben. A Damaszkusztól kevesebb mint száz kilométerre található országrész az egyik utolsó fellegvára a mérsékelt felkelőknek, akiket Szíria többi részéről kiszorítottak a dzsihadista csoportok, köztük az Iszlám Állam (IÁ) és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi ága, az an-Nuszra Front.

Szíriai tisztségviselők egyelőre nem erősítették meg a felkelők bejelentését, az állami televízió korábban csak arról adott hírt, hogy a hadsereg a jordániai határhoz közeli térségben visszaverte egy "terrorista csoport" (a szíriai rezsim terroristáknak nevezi mindazokat, akik ellene harcolnak) támadását kedd reggel.

A több mint négy éve tartó szíriai polgárháborúban már 230 ezernél is többen vesztették életüket, közöttük 69 494 civil halálos áldozat van, ebből 11 493 gyerek - ismertette keddi közleményében az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet.